DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappen: Nem vagyunk haragban Charles-lal

A hétvégi Osztrák Nagydíjat megnyerő Max Verstappen magabiztos azt illetően, hogy nem lesz semmiféle maradandó harag közte és a ferraris Charles Leclerc között a Red Bull Ringen történteket követően.

Charles Leclerc második nagy esélye alkalmával sem tudta behúzni élete első Formula-1-es futamgyőzelmét, miután Bahreinben egy motorhiba, Ausztriában pedig Max Verstappen fosztotta meg őt attól.

A kettejük között történt incidenst sokáig vizsgálták a stewardok, de végül nem találták vétkesnek a hollandot, aki szentül meg van győződve arról, hogy emiatt nincs harag kettejük között: „Jóban vagyunk. Már a megbeszélés után sem haragudtunk egymásra” – mondta Verstappen az AFP-nek.

Nincs harag kettejük között


„Versenyzők vagyunk, Charles-lal pedig már a régi időkből jól ismerjük egymást, ő pedig egészen biztos vagyok benne, hogy megszerzi élete első győzelmét, még az idén. Ezt el kell fogadnia. Nehéz az utolsó körökben elveszíteni életed első győzelmét, én is tudom, mivel a pole-pozíciók terén sokszor jártam már így.”

„Az ilyen dolgok a sport velejárói, és amint mondtam, Charles egy kiváló versenyző. Nagyon messzire fog eljutni… Szerintem még van legalább 15, de inkább 20 évünk egymás ellen versenyezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: