DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas nem érzi úgy, hogy nőne rajta a nyomás

Bár az előző futamok nem sikerültek a legjobban a finn számára, egyelőre továbbra is élvezi a 2019-es F1-es szezon alakulását – igaz, a kanadai negyedik hellyel ő sem elégedett.

Valtteri Bottas remekül indította a 2019-es Formula-1-es szezont, két futamot is tudott nyerni, s egy ideig még a világbajnoki összetettet is vezette. Az utóbbi hétvégéken viszont lépéshátrányba került Lewis Hamiltonnal szemben: Monacóban a Max Verstappennel történt bokszutcai incidens miatt „csak” harmadik lett, míg a minap Kanadában az elrontott időmérőt követően csak a negyedik pozícióig tudott visszazárkózni, így brit társa apránként növeli az előnyét vele szemben a vb-tabellán. Bottas ennek ellenére tagadta, hogy nőne a vállán a teher emiatt:

„Nincs rajtam nyomás” – jelentette ki az F1i.com hasábjain. „Elégedett vagyok a helyzetemmel és azzal, ahogy a dolgok alakulnak a szezonkezdet óta, élvezem. Szombaton hibáztam, az időmérő végén pedig talán túlságosan is próbáltam felzárkózni, de ez előfordul. Nem mondanám, hogy az első futamok történéseinek, beleértve a mostani hétvégét is, köze lenne a nyomáshoz. Nem gondolom, hogy erről lenne szó, nem érzek nyomást magamon.”

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a montreali eredménynek nem örül: „Nyilván nem lehetek elégedett a negyedik hellyel. Legalább néhány helyezést feljöttem és a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebeltem, ez pozitív. A verseny eleje keményebb volt, mint amiben reménykedtem, veszítettem egy pozíciót, miután kibokszoltak a 2-es kanyarban, aztán több autó is DRS-vonatban haladt az elején, nekem pedig elég korlátozottak voltak a lehetőségeim a motor és a fék túlmelegedése miatt, ezért nem is tudtam elég közel kerülni ahhoz, hogy előzéssel próbálkozzak. Inkább csak vártam a lehetőségre, aztán végül mindannyian kiálltak előlem a bokszba. Addigra viszont már rengeteg időt veszítettem az első három helyezetthez képest, a tiszta pályán viszont már rendben voltam. A második etapomon gyors voltam, de minden a szombaton múlott, ez van.”

Bottas különösen Daniel Ricciardo Renault-jával szenvedett meg a vasárnapi versenyen: „Igazából elég jót csatáztunk Daniellel. Olykor eléggé a szabályok adta lehetőségek határán védekezett, mert olyan volt, mintha rám várt volna, hogy elkezdjem a manővert, aztán pedig igen nagy sebességnél blokkolt. Nem panaszkodtam, mert szeretem a kemény versenyzést, a határon volt. Remekül védekezett, és egyértelműen nem könnyítette meg számomra az előzést, de rendben volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: