DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Rosberg: Ez a pole bizonyítéka a Ferrari tévedésének

Zseniális kört futott Sebastian Vettel – állítja Nico Rosberg, azonban szerinte a Ferrari montreali pole-ja is bizonyíték arra, hogy a Ferrari túlságosan is egy irányba ment el a fejlesztéssel.

1:10,240-es köridővel szerzett ismét pole-pozíciót Sebastian Vettel, aki így 17 futam elteltével várhatja ismét az első rajtkockából a piros lámpák kialvását. Mindössze 206 ezreddel előzte meg a mercedeses Lewis Hamiltont, akinek volt riválisa, Nico Rosberg is elismerte honfitársa teljesítményét.

„Fantasztikus kör volt ez Vetteltől, megannyi nehéz versenyt követően. A szezon is rendkívül nehézkesen indult számára, ráadásul Leclerc is nagy nyomás alá helyezte, de ezt abszolút odatette, tökéletes kör volt. Két tizeddel gyorsabb volt Lewisnál és hattal verte a csapattársát, szép munka” – értékelte Vettel teljesítményét YouTube-csatornáján 2016 világbajnoka.



„Nagyon örülök Vettel sikerének, hiszen ez mentálisan végre megint sínre teheti őt, ezen kívül pedig ez egy nagyszerű lehetőség számára, hogy újból futamot nyerhessen.”

Viszont Rosberg ezután elmondta azon véleményét is, hogy szerinte miért áll jelenleg abszolút vesztésre a Ferrari idén a Mercedesszel szemben: „Amit látni kell, az az, hogy a Mercedes egy átlagos pályára tervezte az autóját, ami valahol Monaco és Montreal között egyensúlyoz. Egy olyan autót kell megtervezni a szezon előtt, amivel minden pályán meg lehet találni az aranyközéputat.”

„Ez az időmérő mutatta meg igazán, hogy a Ferrari idei alapkoncepciója nem megfelelő. Ha olyan gyors helyeken vagyunk, mint Montreal, vagy Monza, akkor ők lesznek az élen, viszont ez a két helyszín van összesen a naptárban, ami ilyen karakterisztikájú. Aztán elmennek Monacóba, ami a másik véglet, és sehol sincsenek.”

„Rossz volt a koncepciójuk, mivel túlzottan egyoldalúan fejlesztettek. Csak a motorra koncentráltak, viszont vissza kell találniuk arra az útra, amivel egy átlagos pályán is gyorsak lehetnek. Sokkal több leszórítóerőre lesz szükségük a továbbiakban. Rengeteg időre lesz ehhez szükségük, szóval minél előbb kezelniük kell ezt a problémát. Azonban azt nem mondanám, hogy a Ferrari visszatért. Ezen a pályán ott vannak, de máshol nem lesznek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: