DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A csapatok a Pirellitől kérik, hogy fogja vissza a Mercedest

Bár az előszezonban nem voltak erre utaló jelek, a Mercedes eddigi legdominánsabb formájával lepte meg a riválisait 2019 első harmadában. A csapatok szerint a legkönnyebben a Pirelli léphetne közbe.

A szezon első hat futamát egyaránt megnyerte a címvédő alakulat, ráadásul csak Valtteri Bottas monacói harmadik helye rondított bele abba, hogy mindegyiket kettős győzelemmel tegye. Ennyire ellenállhatatlan formát még soha egyik csapat sem produkált egy szezon elején, a csillagos márka legközelebbi riválisai pedig érthető módon máris az idei bajnokság ellaposodásától tartanak, amelyben nekik csak az elhullajtott morzsák juthatnak.

pirelli



A csapatok mostanra egyetértenek abban, hogy a Mercedes a gumiknak köszönhetően tudott mindenki elé kerülni, hiszen azok a vékonyabb futófelületű, kissé átalakított profilú abroncsok, amiket a Pirelli idéntől használ, az ő autójukhoz illenek a leginkább. A helyzetet a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner világítja meg:

„A gumikat vékonyabbá tették az idei évre, ami azzal jár, hogy sokkal nehezebbé vált felmelegíteni őket az üzemi hőmérsékletre. Amikor tavaly néhány versenyen már ezeket a gumikat használtuk, a Mercedes mindhármat megnyerte” – mondta a Racefansnak nyilatkozva kissé pontatlanul Horner. 2018-ban három hétvégén, Barcelonában, a Paul Ricardon és Silverstone-ban a pályák karaktere miatt valóban bevetette már a Pirelli az idénre véglegessé vált gumikat, ám csak az első kettőn aratott diadalt a Mercedes.

„Egyszerűen szerencséjük volt azzal, hogy az idei évben már mindenhol ezeket használjuk. Az ő autójuk általában túl keményen bánt a gumikkal, különösen a hátsókkal, így ez a változat most pont ideális számukra. Nekünk, a többieknek viszont van még miben javulnunk ezen a téren.”

Horner álláspontját a legtöbb csapat osztja, és sajtóértesülések szerint már fel is vették a kapcsolatot a Pirellivel ebben az ügyben. „A legjobb az lenne, ha visszatérnénk a tavaly használt gumikhoz. Ez az ötlet valószínűleg kilenc csapatnak tetszene, és csak egy ellenkezne miatta. Viszont a Formula-1-nek is ez lenne az érdeke, és nemes dolog lenne a Pirellitől, ha megtenné ezt a lépést” – mondta a Red Bull vezetője. A labda így immár az olasz gumicég térfelén pattog, rajtuk múlik, hogy még szezon közben változtatnak-e a gumikon, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy ezzel visszafogják a mezőny domináns csapatát.

A német Auto Motor und Sportnak a Pirelli F1-es programját vezető Mario Isola azt mondta, három esetben van lehetőség a gumik profiljának évközi megváltoztatására: ha legalább a csapatok 70%-a ezt kéri, ha az FIA kéri, illetve ha biztonsági aggályok lépnek fel az aktuálisan használt konstrukciókkal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: