DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Élete legjobb formájában érzi magát Kvjat

Bizakodva tekint előre a folytatásra az F1-be visszatért orosz: úgy érzi, ő soha nem vezetett még ilyen jól, csapatát pedig minden pályán erősnek tartja, amely képes a középmezőny első helyéért harcolni.

Miután a 2018-as szezont kihagyva a Toro Rosso visszahívta a Formula-1-es rajtrácsra, Danyiil Kvjat bemutatott néhány emlékezetes szereplést a Honda-motoros autóval: legjobb eredményeit az utcai pályákon szállította, hatodik rajtkockát Azerbajdzsánban és hetedik helyezést Monacóban. Kvjat úgy érzi, sosem vezetett még ennyire jól:

„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgaim alakulnak. Jobban vezetek, mint valaha, és remélem, ez jó dolgokat eredményez a közeljövőben” – idézi a racefans.net az oroszt. Kvjat arra számít, hogy a csapat a folytatásban nem csupán a városi helyszíneken, hanem változatosabb jellegű pályákon is erős lesz.



„Minden pályán jók voltunk eddig idén. Ausztráliától kezdve szépen fejlődünk. Már az ausztrál versenyen volt egy pont, amikor én voltam a legjobb autó a pályán. Azóta jobb és jobb lettem. Talán már Bahreinben sikerült megértenünk, mi az, amit nem szeretek az autót illetően, és ennek fényében sikerült javítanunk a dolgokon. Sokat tettünk helyzetünk elemzése érdekében.”

„Nem gondolnám, hogy a teljesítményünk pályához kapcsolható, mivel szerintem már Barcelonában is a középmezőny legjobb csapata voltunk, Monacóban pedig szintén a sűrűjében voltunk. Meglátásom szerint ez azt jelenti, hogy egyre jobbak és jobbak vagyunk. Ennek tükrében, ha megtaláljuk a helyes egyensúlyt, akkor a ’legjobb a többiek közül’ címért remélhetőleg újra csatázhatunk. Ha elvégezzük a munkánk, szerintem versenyképesek lehetünk a következő versenyen is” – beszélt Kanadáról a konstruktőri hetedik helyen álló Toro Rosso 25 esztendős pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: