Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 14. hétfő
F1

Russell: Az F1 legyen olyan, mint a MotoGP

Utópisztikus vágyát fogalmazta meg a Williams újonc pilótája, aki számára az F1-es mezőny idén igencsak ingerszegény a korábbi sorozataihoz képest. Az új szabályoktól vár érdemi javulást.

A Formula-2 tavalyi bajnoka számára persze még sarkosabbá teszi az F1-es előzési nehézségeket, hogy az egyértelmű sereghajtóvá visszacsúszó Williams pilótájaként egyébként sem nagyon vehet részt igazi csatákban, tulajdonképpen egyetlen valós ellenfele a grove-iak másik autójában ülő csapattársa, Robert Kubica – akit pedig rendre maga mögé utasít.

russell_1

Russell MotoGP-szerű izgalmakról álmodozik, ami persze elég hiú ábránd, hiszen a Formula-1-ben sohasem volt olyan egyszerű egymás megelőzése, mint ahogy például Marc Marquez és Andrea Dovizioso kanyarról kanyarra elsiklanak a másik mellett. Elsősorban persze azért, mert a versenyautók jóval nagyobbak a motoroknál, és az aerodinamikai hatások is egyre nehezebbé teszik az üldözők számára a támadást. Időről időre történnek azért lépések ennek a káros hatásnak az enyhítésére, például 2019-re is egyszerűsítették az első és a hátsó vezetőszárnyat a szabályok által. Jelentős változásokkal azonban az F1 2021-re érkező, számos tekintetben új szemléletet hozó előírásai kecsegtetnek, amelyeken a Liberty Media és a csapatok képviselői már javában dolgoznak. Russell is abban bízik, hogy ezáltal lehetővé válnak a motoros-világbajnokságban látható oda-visszaelőzések.    

„Az ő versenyeik egészen elképesztőek. Kicsit a gokartra emlékeztet, ahol szinte minden egyes kanyarban lehetséges az előzés és folyamatosan cserélődnek a pozíciók. Egy kicsit kár, hogy a Formula-1 nem képes hasonlóra” – idézi a 21 éves Russellt a Racefans. „De hiszek abban, hogy a Liberty a helyzet magaslatán áll, és 2021-től kicsit elmozdulhatunk ebbe az irányba.”

Persze mondhatnánk, hogy van egy egyszerűbb módja annak, ha valaki olyan versenyeket akar, mint a MotoGP-ben: vegyen részt motorversenyeken! Az F1-ből elsősorban Lewis Hamilton kacérkodik a gondolattal, és bár az éles bevetése még várat magára, a tesztjeiből és az érdeklődéséből kiindulva valószínűsíthető, hogy erre is sort kerít majd karrierje során. Honfitársa, Russell azonban nem érzi, hogy neki mindenképpen kétkerekű versenygépen lenne a helye. „Ebben a szakaszban még nem. Teljes mértékben a Formula-1-re koncentrálok, nincs szükségem egy felesleges sérülés kockázatára” – mondta hamisítatlan újonci elhivatottsággal.

Az Autósport és Formula Magazin legújabb, szerdán megjelenő számában szerkesztőségünk is megpróbálta ötvözni a Formula-1-et a MotoGP-vel, amikor arra tettünk javaslatokat, hogyan lehetne hatékonyabban átalakítani az F1-es versenyhétvégék menetrendjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?