DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Olasz sajtó: A Ferrari elüldözheti Leclerc-t

Néhány külföldi oldal szerint Charles Leclerc máris azon gondolkodik, hogy elhagyja a Scuderiát. Nagyon nehézkesen indult első ferraris éve, a menedzsmentje szerint pedig ezért a csapat a felelős.

Charles Leclerc számára rendkívül demoralizáló módon kezdődött 2019: egyfelől ugyan beteljesült az álma, és a Ferrari versenyzője lett, azonban ez az álom szépen lassan inkább rémálomba fordul át. Még csak hat verseny telt el a szezonból, de már megszámolni sem tudnánk, hányszor alkalmazott csapatutasítást a Ferrari, amikből általában Sebastian Vettel profitált, kivétel ez alól a Bahreini Nagydíj, ahol a csapat kérése ellenére előzte meg csapattársát Leclerc.

Bár a Ferrari a szezon előtt kijelentette, hogy Sebastian Vettelt tekinti vezérpilótájának, Charles Leclerc úgy tűnik, szépen lassan kezd ráébredni, mekkora potenciál is rejlik benne. Bahreinben egy motorhiba fosztotta meg élete első győzelmétől, melyet azóta sem volt esélye megszerezni. Azerbajdzsánban aztán ő maga hibázott a kvalifikáción, de elképesztő versenyzéssel tört előre, s talán egy jobb taktikával előrébb is végezhetett volna.



Spanyolországban elég semmitmondó versenyt teljesített a Ferrari, ahol megint bolondot csinált magából az olasz istálló a Formula-1 rajongói szerint, ezúttal pedig a csapat hibájából már a Q1-ben búcsúzni kényszerült a monacói pilóta hazai versenyén. Leclerc ezután borzasztó agresszív versenyzést mutatott be, s bár bemutatott két fantasztikus előzést is, de végül falnak csapt autóját, defektet kapott, majd emiatt kénytelen volt kiállni a versenyből.

Az olasz Formula Passion oldal szerint Leclerc mindent vagy semmit habitusa ellenkezett a csapat akaratával, hizen szerintük így is lett volna lehetősége legalább néhány pontot elcsípnie Leclerc-nek. A szakoldal egyúttal azt is állítja, hogy Maranello és a monacói menedzsmentje között komoly nézeteltérések vannak, és közel kerültek a törésponthoz.

Tény, hogy Charles Leclerc egyelőre még nagyon fiatal és Sebastian Vettel személyében mégiscsak egy négyszeres világbajnokot tisztelhetünk, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartania a Scuderia csapatának, hogy Leclerc az istálló saját nevelése, akit nyilvánvalóan nagyon fájó volna számukra elveszíteni. A másik Ferrari-nevelés, Jules Bianchi sajnálatos módon már nem élhette meg, hogy a nagycsapattal versenyezzen, a Ferrari pedig jó úton halad afelé, hogy Charles Leclerc-t ők maguk üldözzék el a csapattól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: