DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Mercedes nem tud nem dominálni – Monacói Nagydíj statisztikák

A 66. Formula-1-es Monacói Nagydíjon a Mercedes folytatta domináns formáját. A brit-német csapat számára Lewis Hamilton szerezte meg a győzelmet, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen ért célba a 2019-es évad hatodik versenyhétvégéjén.

A Mercedes a szezont öt egymás utáni kettős győzelemmel indította, amivel rekordot állított fel. Korábban a Williams számított rekordtartónak, a grove-székhelyű csapat 1992-ben három kettős diadalt aratott Nigel Mansellel és Riccardo Patresevel. A Mercedes öt dupla sikere után a rekordszéria most megszakadt, az első és harmadik helyekkel azonban még így is magasan a legtöbb pontot gyűjtötték be a csapatok versenyében.

Három – A jelenlegi mezőnyben négy pilóta győzedelmeskedett idáig Monacóban. Kimi Räikkönennek és Daniel Ricciardónak ez egyszer sikerült, míg Sebastian Vettelnek kétszer. Tegnapi győzelmével Lewis Hamilton a harmadik diadalát szerezte meg Monte-Carlóban, ezzel a brit csatlakozott a Stirling Moss, Nico Rosberg és Jackie Stewart által alkotott trióhoz, akik szintén háromszor nyerték meg a pompás versenyt.

1:14,279 – Valtteri Bottas and Pierre Gasly ádáz csatát vívott a leggyorsabb körért a tegnapi futamon. A finn versenyző a verseny vége felé két lassabb kört teljesített, amelyek alatt próbálta feltölteni autójának, a W10-nek az ERS-ét illetve visszahűteni az abroncsokat. Sikerült megfutni a leggyorsabb kört, de a Red Bull behívta Pierre Gasly-t friss abroncsokért, a francia mögött ugyanis kellő távolság volt ahhoz, hogy ne veszítsen pozíciót a kiállással. A korábbi GP2-es bajnok profitálva a friss abroncsokból, 1:14,279-es kört regisztrált a futam leggyorsabbjaként, mindössze 19 ezredmásodperccel elmaradva csapattársa, Max Verstappen körrekordjától, amelyet a holland a tavalyi futamon állított fel.



Kilenc – Míg a mezőny nagy része a futam második felében regisztrálta a leggyorsabb köreit, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Max Verstappen a 78 körös verseny 9. fordulójában futotta meg a saját legjobbját. Ennek oka az volt, hogy a versenyt vezető Lewis Hamiltonnak különösképpen kellett figyelnie a közepes keverékére, hogy a futam végére is viszonylag jó állapotban tartsa őket. A brit közel másfél másodperccel ment lassabban annál, amire képes lett volna, de Monte-Carlo szűk utcáin ezzel sem veszélyeztette a vezető pozícióját.

Villámgyors Red Bull, cseles Mercedes – A futam tizedik körében beküldték a biztonsági autót, miután Charles Leclerc defektes abroncsa darabjaira foszlott szét a pálya harmadik szektorában. A vezető négyes kihasználta a lehetőséget, és a bokszutcába hajtott egy korai kerékcserére. Ahhoz, hogy a Mercedes egymást követően tudjon kereket cserélni mind a két pilótájánál pozícióvesztés nélkül, az akkor második helyen haladó Valtteri Bottas lelassított a bokszutca előtt, hogy némi távolságot alakítson ki saját maga és Hamilton között. A finn kerékcseréje azonban lassabban sikerült, mint a Red Bull kiállása, aminek a vége egy kisebb ütközés lett.

A McLaren sikere – A McLaren sikeres napot zárhatott a tegnapi futamon. Carlos Sainz a hatodik helyen ért célba, és ráadásul a spanyol bokszlátogatása volt a legrövidebb. A korábbi Formula Renault-bajnoknak mindössze 23,795 másodpercre volt szüksége a kiálláshoz. Ez az idő a bokszutcába behajtás és annak elhagyása közötti periódust jelenti.

Büntetéshorror – A tegnapi nagydíjon összesen öt pilótának osztottak ki a versenybírák büntetést. Max Verstappen versenyidejéhez öt másodpercet írtak, amiért csapata, a Red Bull úgy engedte ki a bokszutca gyors sávjába, hogy nem voltak tekintettel a közeledő Valtteri Bottas-ra. A holland így elveszítette a második helyét, és csak a negyedik helyért járó tizenkét pontot vihette haza. Lance Stroll ugyanaezt a büntetést kapta, valamint egy büntetőpontot is begyűjtött, amiért a tízes kanyarban levágta a pályát, és időt nyert vele. Kevin Magnussenre ugyanezt a két büntetést szabták ki, amiért Lance Strollal megegyező módon szegte meg a szabályokat. Antonio Giovinazzi tíz másodperces büntetést és két büntetőpontot kapott azért, mert Robert Kubicával ütközött a futam elején a 18-as kanyarban. Romain Grosjean csapattársával, Magnussennel megegyező büntetésben részesült, a francia átvágta a fehér vonalat a bokszutca kijáratánál.

Hat – Ennyi különböző csapatnak sikerült a tegnapi versenyen pontokat szerezni. A Mercedes, a Red Bull és a Toro Rosso duplázott, míg a Ferrari, a McLaren és a Haas-alakulatok egy-egy pilótájukkal növelték a bajnoki versenyben pontjaik számát.

Fejlődő Williams – A gyenge szezonkezdet után a Williams-istálló sikert könyvelhetett el a tegnapi versenyen. George Russell a tizenkilenc célba ért versenyző közül a tizenötödik lett, a brit maga mögé utasította Lance Strollt, Kimi Räikkönent, Robert Kubicát és Antonio Giovinazzit.

Ismét a leghosszabb – Monte-Carlo szűk utcáin az átlagsebesség az év legalacsonyabbja, mindössze 160 km/h. Emiatt a szokásos 305 km-es minimális versenytáv helyett csak 260,286 km a teljes versenyhossz, de még így is a leghosszabb a futam a versenyidőt tekintve. Tegnap a győztes Lewis Hamiltonnak összesen 1 óra 43 perc és 28,437 másodpercre volt szüksége, hogy teljesítse a 78 körös futamot, amelyen egy alkalommal a biztonsági autó is szerepet kapott.

Szupersztárok – A Monacói Nagydíjat nemcsak a szűk utcák, a pilóták mentális képességének könyörtelen tesztje jellemzi, hanem a csillogás is. Tegnap sem volt ez másképp, több sztár látogatott el a futamra, köztük Winnie Harlow, Christian Ronaldo, José Mourinho, Radamel Falcao, Odell Beckham.

Nyílik az olló – A bajnokságban Lewis Hamilton 17 ponttal vezet csapattársa, Valtteri Bottas előtt, a harmadik helyezett Sebastian Vettel hátránya pedig már 55 pont. A csapatok versenyében a Mercedes 118 ponttal vezet a Ferrari, 147 ponttal pedig a Red Bull előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: