DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: Próbáltam büszkévé tenni Nikit

Lauda emléke tartotta a lelket a Mercedes brit pilótájából az F1-es Monacói Nagydíjon, Vettel jó eredménynek tartja a második helyet, Bottas csalódott – így értékeltek a dobogósok a futam után.

Lewis Hamilton idei negyedik, Monacóban pedig harmadik győzelmét aratta, de egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen a táv jelentős részében életben kellett tartania a közepes keverékű abroncsait. A futam után a hét elején elhunyt Niki Laudának ajánlotta mostani sikerét az ötszörös világbajnok:

„Az egyik legnehezebb verseny volt. Nagyon küzdöttem, Niki Lauda emléke tartotta bennem a lelket. Tudom, hogy mai napon ő is megemeli a kalapját. Próbáltam koncentrált maradni, és próbáltam büszkévé tenni Nikit, ez volt egész héten a cél. Nagyon hiányzik. Ennyire elhasznált gumikon nagyon rég nem vezettem, talán csak a 2007-es sanghaji futamon volt erre példa. Örülök, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, a közönség pedig nagyszerű, mint mindig.”

monaco-vasarnap-999



A Mercedes britje elmondta: nem volt tervben egy második kiállás, s a végén már ő sem hajlott rá az extra cserére. „Pedig a végén már szinte semmin mentem. Szerintem rossz gumit tettek fel az autómra, elég megnézni a hátsó kereket. De mindegy is, az egész csapat remek munkát végzett, amit elértünk az első hat verseny során, az lenyűgöző, és büszke vagyok rá, hogy ennek a részese lehetek.”

Hamilton persze az öt másodperces büntetése miatt a dobogóról is leszoruló Max Verstappen hajrában bemutatott próbálkozására is kitért: „Igen, elég közel volt. Elég kései bevetődés volt, az utolsó pillanatban vettem csak észre, az első szárnya a hátsó kerekem mellett volt, szóval azért nem ért teljesen mellém. Apró érintés volt csak, de folytatni tudtam.”

A második helyet Sebastian Vettel szerezte meg, ő így értékelt: „Nagyon nehéz verseny volt. Azt hittem, jól sikerült a bokszkiállásunk, de Maxé még jobb volt. Láttam, hogy összeér Bottasszal, bíztam benne, hogy ez esélyt adhat nekem. Így is próbáltuk nyomás alá helyezni Maxot, de én is szenvedtem a gumikkal, még ha Lewis és Max jobban is küszködött vele. Összességében ez egy jó eredmény, de tudjuk, hogy sok munka vár még ránk, mert még mindig nem vagyunk elég gyorsak. Ez a hétvége Nikiről szólt persze, és biztos vagyok benne, hogy most nagyon örülne, és hogy mindig velünk marad.”

A pódium alsó fokára Valtteri Bottas állhatott fel, a finn azonban egyáltalán nem volt elégedett, hiszen a bokszkiállásig és a Verstappennel történt koccanásig a második pozícióban haladt. „Csalódáskeltő hétvége ez számomra, mert megvolt a tempónk és nagyon jól is éreztem magam az autóban. Nagyon kevésen múlt a tegnapi időmérő, de az tette igazán nehézzé a mai napot. Együtt álltunk ki Lewisszal a bokszba, ezért időt veszítettem, Max pedig utol tudott érni. Összeértünk, defektet kapott, így pedig beragadtam mögéjük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: