DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Változtatnia kell a Pirellinek

Az F1 gumigyártója nem érti az idei keverékeket célzó vádakat, de hallgat a panaszkodó csapatokra, és a jövőben igyekszik jobban működő abroncsokat szállítani. Új alapanyagokkal is kísérletezik.

Ahogy a Formula-1 komplikált világában a múltban már sokszor megtörtént, úgy néhány csapat idén is negatív véleménnyel rendelkezik a Pirelli aktuális abroncsairól. A Haas például képtelen a hosszabb etapjain ideális hőmérsékleten tartani az abroncsokat, de a szezont megelőzően Lewis Hamilton is úgy nyilatkozott, hogy szerinte egyetlen csapat sem érti százszázalékosan az új keverékeket. Ezekre a hangokra reagált most Mario Isola, a gyártó motorsportfelelőse.

 pirelli-20191



"Hallottam olyan megjegyzéseket, amelyek szerint a gumik idei működési tartománya szűkebb lett, de ezt nehéz megerősítenünk. Amiket most a C3-as és C4-es keveréknek nevezünk, azok megegyeznek a tavaly használt lágyakkal és ultralágyakkal. Ezek nem változtak. A C1-es és a C2-es puhább lett, míg a C5-ös keménysége megegyezik a tavalyi hiperlágyéval" - magyarázta Isola, aki elárulta, az ügy felgöngyölítése érdekében Azerbajdzsánban még egy tesztet is végeztek, ám ennek végeredménye a panaszokkal ellentétes.

Bakuban néhány csapattal összehasonlítást végeztünk a[z idei] C5-ös és a [tavalyi] hiperlágy között, és előbbi jóval kevésbé szemcsésedett, szóval nem tudom, hol beszélhetünk szűkülő működési tartományról."

Mivel a csapatok tavaly pont egyszerűbben használható gumikat kértek a Pirellitől, ezzel szemben néhányan most körülményességről számolnak be, ezért Isola felvetette, hogy a Pirelli a jövőben előállhat új keverékekkel. "Egyértelmű, hogy szélesebb működési tartománnyal kell előállnunk. 2020-ra és 2021-re is új gumikkal készülünk. A cél érdekében Új összetevőket, új alapanyagokat is tesztelünk" - iézte a szakember ígéretét a Motorsport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: