DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A sportágat féltik a Mercedes dominanciájától

Kész, vége, ennyi… Legalábbis ami a többoldalú világbajnoki harcot illeti! Miután a Mercedes az idei ötödik futamon is dupla diadalt aratott, a Ferrarit pedig immáron a Red Bull is elkalapálta, immáron szinte biztos, hogy kizárólag a bajnokcsapat versenyzőpárosa vetélkedhet a világbajnoki titulusért. A világnak pedig el kell kezdenie másféle érdekességekre vadásznia, a futam után például már az a kérdés is megfogalmazódott: vajon képes-e a csillagos csapat az idény összes versenyét megnyerni?

A barcelonai hétvége korábbi szakaszának összképe alapján minden esély megvolt arra, hogy a Mercedes nyer, de az a tény, hogy a továbbfejlesztett Ferrari nemhogy megszorongatni nem tudta őket, de még a Red Bull-Hondától is kikapott, azt túlzás nélkül lehet egyenesen felháborítónak titulálni. Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója a rajt előtt boldogan parolázott az arra járókkal a rajtrácson, a futam leintése után viszont úgy eltűnt, mint a kámfor. Talán nem véletlenül, hiszen így kínos kérdésektől menekült meg: a köztudottan kíméletlen olasz sajtó munkatársai már fenték a fogukat és vélhetően szívesen megkérdezték volna, hogy ezt vajon hogyan sikerült összehozni? Pénzügyi fronton, egyéb erőforrások tekintetében kizárólag a maranellói formáció van azonos szinten a Mercedesszel, az a csapat, amely picit több, mint két hónappal ezelőtt ugyanitt dominált a teszteléseken.

 mercedes-kina-20191



Ahogyan azt Mattia Binotto, a Scuderia főnöke kimondta: magyarázat egyelőre nincs, így csupán a remény marad, hogy valami csoda történik, illetve az, hogy a folytatásban a turbós hibridkorszakban legyőzhetetlen Mercedes újabb és újabb rekordjait csodáljuk. A nyitásként aratott zsinórban öt dupla már önmagában is történelmi eredmény (már a négy is az volt…), s bár agyamentnek tűnik, de mégis joggal merül fel a kérdés: vajon képesek lesznek-e az évad összes futamát megnyerni? Ilyen még nem volt, ehhez a McLaren állt a legközelebb 1988-ban, amikor egyetlen kivétellel az összes versenyen diadalmaskodtak. Toto Wolff, a Mercedes vezére egyelőre a valóságtól elrugaszkodottnak tartja a felvetést:

„Nem!” – felelte határozottan a szakvezető azon a futam utáni sajtóértekezleten, ahol jelen volt a formula.hu is. „Maradjunk annyiban, hogy továbbra is alázatosnak és realistának kell lennünk. Túl vagyunk öt remek teljesítményen, öt kettős győzelmen, de ez még mindig semmit nem jelent. Ezt nem csak úgy mondom, tényleg ilyen a hozzáállásunk. A következő két hét borzalmasan fontos lesz számunkra, hiszen Monaco következik, ahol az előző években nem szerepeltünk valami jól. Tavaly például a Red Bull utolérhetetlen volt, ezért mindig csak a következő lépésre szabad összpontosítanunk. Papíron óriási kihívás vár ránk, ami borzalmasan izgalmas, éppen ezért azt sem bánnám, ha már holnap ott lehetnénk. Maradjunk annyiban, hogy most még csak a következő, hatodik futammal vagyunk elfoglalva, ahol szeretnénk jól teljesíteni.”

wolff-portre-2018

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Mercedes jelenlegi fölénye a Schumacher-Ferrari éra legsötétebb, totálisan izgalommentes időszakát is elhomályosítja. Sokan már a sportágat féltik, mondván, az egyhangúság miatt a rajongók elfordulhatnak az F1-től. Wolff is tisztában van azzal, hogy mit jelent a csapata jelenlegi teljesítménye, ám ezzel kapcsolatban kifejtette: „A rajongók természetesen a változatosságot, a kiszámíthatatlanságot szeretik. Mindannyian élveztük, amikor néhány napja a Liverpool és a Spurs felállt és fordítottak a Bajnokok Ligájában, én magam is néztem a laptopomon a meccseket. Nézőként biztos, hogy szükség van némi változatosságra, de a mi szempontunkból ez nem lehet tényező. tudom ugyanakkor azt is, hogy rossz karma lenne, ha most azt gondolnánk, hogy még a vízen is tudunk járni, mert biztos, hogy abban az esetben rögtön kapnánk egy maflást.”

bottas-win-ausztralia

Barcelonában a Ferrarikat Max Verstappen révén a Red Bull-Honda is legyőzte, az évadnyitó után immáron másodszor, így egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint az előző években küszködő, szenvedő Hondával összeállva az energiaitalosok olyan nagyot lépnek előre, hogy már most a második erőként kell rájuk tekinteni. Vannak, akik szerint a nagyobbik Mateschitz-csapat lehet az, amelyik előbb vagy utóbb elkaphatja a Mercedest, így jogosan merül fel az a kérdés is, hogy vajon az üldözött alakulatnál melyik riválistól félnek a leginkább?

„Mindkét csapatnak megvannak a megfelelő forrásai és eszközei ahhoz, hogy könnyen visszavágjanak” – jelentette ki Wolff, aki a formula.hu kérdésére válaszolva elárulta azt is: soha nem gondolta volna, hogy pályafutása során egy ennyire erős formációt irányít majd, azt ugyanakkor nem deklarálta, hogy napjaink Mercedese az F1-es történelem valaha volt legjobb csapat-e. „Arrogáns lenne azt mondani, hogy igen, és mi beállítottságunk nem is ilyen. Lehet, hogy tíz vagy húsz év múlva visszatekintve azt fogjuk mondani, hogy igen, ez a csapat az volt, de szerintem ezt nem nekünk kell megítélnünk” – mondta a szakember.

Miután a győzelmi pingpongban Hamilton 3:2-re átvette a vezetést, újra a címvédő vezeti a vb-tabellát, a 112 pontos brit előnye 7 egység Bottasszal szemben. Verstappen a tabellán is előrelépett a 3. helyre: a 66 pontos holland pilóta az őt követő Ferrari-páros tagjai közül Vettelt 2, Leclerc-t pedig 6 ponttal előzi meg. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: