DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Felgyorsította a fejlesztést, új motorral támad a Ferrari Barcelonában

Alaposan felpörgette a munkát, és a szezon első négy futamán összeszedett jelentős ponthátrányának fényében már ezen a hétvégén beveti a második erőforráselemeket Sebastian Vettel és Charles Leclerc autóján a Ferrari.

Bár az év első nagy motorfejlesztését eredetileg csak a júniusi Kanadai Nagydíjra időzítették, a Scuderia két versennyel, négy héttel előrehozta annak bevetését, így már a hétvégi barcelonai fordulón erősebb teljesítményre lehetnek képesek az autóik. A csapatnál nincs sok vesztegetni való idő, hiszen az évad első négy futamán máris 74 pontos hátrányba kerültek a Mercedeshez képest, amely csapat az F1 valaha volt legerősebb szezonkezdetét produkálva eddig kizárólag kettős győzelmeket szerzett.

53d2d5f1a74d2e5890afcf7c14f6e25f



A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto „új hajtásláncról” beszél a csapat futamelőzetes közleményében, nem konkretizálva, hogy a hat alkotóelem mindegyikét kicserélik-e, ám mivel már a belső égésű motorból és az energia-visszanyerőkből is csak három darabot lehet büntetlenül használni, ez a korai átállás húzóssá teheti a Ferrari számára a szezon hátralévő részét: az új egységekből már csak kettőt használhatnak a maradék 17 futamra, de persze bármikor visszahelyezhetik az eddig munkában lévőket is, amit alighanem szabadedzéseken vagy lassabb pályákon meg is fognak tenni a technika kímélése érdekében.

Az Azerbajdzsáni Nagydíjra már megjelentek aerodinamikai újítások az autón, ehhez társul az első európai hétvégére a motorfejlesztés, na meg olyan esetleges módosítások, amiket az olasz sajtó lebegtetett be a napokban. „Jelenleg hátrányban vagyunk a bajnokságban, és fel kell kapaszkodnunk, vagyis tudjuk, hogy a szezon során kulcsfontosságú lesz, milyen ütemben fejlesztünk” – mondta Binotto, hozzátéve, hogy az új motorelemekhez új üzemanyagot is kapnak. „A Shell a csapatukkal szorosan együttműködve egy újfajta versenyüzemanyagot állított elő, ami az új hajtáslánccal együtt szintén debütál ezen a hétvégén, nagyobb teljesítményt eredményezve.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: