DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Wolff: Valtteri nem lesz boldog

A Kínai Nagydíjat uraló Mercedes főnöke különösen büszke a csapat második kiállására, amellyel mindent elbukhattak volna. Úgy gondolja, Bottas is győzhetett volna, egyedül a rajt döntött a két pilóta közt.

A szezon harmadik nagydíján harmadik kettős győzelmét szerezte a Mercedes: a gyártó már most toronymagasan vezeti a konstruktőri világbajnokságot, 130 pontja van a Ferrrari 73 egysége ellenében. Az istálló a történelmi, 1000. világbajnoki nagydíjon érte el a sikert.

„Csodálatos volt az 1000. verseny, szuper érzés pole-ban lenni, aztán kontrollálni a futamot” – értékelt Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője. Különösen erős pontnak érzi a második kiállást, amikor az istálló kiváló csapatmunkáról tett tanúbizonyságot, azonos körben cserélte le Hamilton és Bottas kerekeit. „A dupla cserére különösen büszke vagyok, mert ilyen esetben mindent el lehet bukni. Mi úgy gondoltuk, hogy pozíciót fogunk veszíteni, ha a kettő közül egyiküket előbb hívjuk ki. A duplázás briliánsan működött, szép koreográfia volt.”



„A tempónk már pénteken is meglepett minket, nem hittük, hogy képesek leszünk nyeregben maradni” – célzott ismét arra, hogy Sanghajt a Mercedes eredetileg a Ferrari pályájának érezte. „Erőben ők kimagaslanak az egyenesben, a mi autónk azonban összességében jobban viselkedik az övéknél. A gumik kezelésében a leszorítóerő is sokat segített. Mindenki boldog, a mai különleges győzelem. Hamilton ma kiválóan kezelte a kuplung pedálját.”

A 75. győzelmét szerző ötszörös világbajnok végig kézben tartotta a futamot, de Bottas sem volt messze tőle. A finn bajnoki éllovasként érkezett a pályára, és szombaton kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a vasárnap viszont nem róla szólt. „Valtteri biztosan nem lesz boldog. A pole-ból indult és meglett volna a tempója a győzelemhez, de a rajt volt a döntő tényező” – fogalmazott a Sky Sportsnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: