Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. április 25. csütörtök
F1

Így maradtak le négyen is az utolsó körükről

Komoly pozícióharc alakult ki a Kínai Nagydíj időmérőjének utolsó pillanataiban a gyorskörét megkezdeni próbáló hat pilóta között: végül Sebastian Vettel a saját kezébe vette a sorsát, négyen pedig pórul jártak.

Megszokott, hogy a csapatok az időmérő minden szakaszában igyekeznek a lehető legkésőbbre hagyni a pilótáik pályára küldését, hiszen alapvetés, hogy minél többen kihajtanak előtte, annál tisztább, jobban felgumizott, így papíron árnyalatnyival gyorsabb aszfalton teljesíthetik saját mindent eldöntő gyorskörüket. A Kínai Nagydíj kvalifikációjának végén azonban többen is túl sokáig halogatták ezt a pillanatot, illetve nem figyeltek riválisaik hasonló terveire, ennek eredményeként pedig a két Red Bull és a két Haas lemaradt az utolsó mért kör teljesítésének esélyéről. Ez a magyarázata annak a furcsa jelenségnek, hogy noha Romain Grosjean és Kevin Magnussen kétszer is kihajtottak a bokszból a Q3-ban (először csak egy ellenőrzőkörre), végül mégis mindketten idő nélkül zártak a 9-10. helyen.

gro

A két Mercedes, valamint Charles Leclerc és Daniel Ricciardo vezették a hajrában a tíz pilótából álló sort, ők még könnyedén belefértek az időbe, a mögöttük érkezők számára azonban ez már necces volt. Sebastian Vettel beszélt is róla utólag, hogy a bokszutcát elhagyva sietségre szólította őt fel a csapat, így végül még éppen az idő lejárta és a kockás zászló megjelenése előtt el tudta kezdeni a körét. Ehhez viszont az kellett, hogy a pilóták közötti íratlan szabályt felrúgva saját kezébe vegye a sorsát.

Az időhatáron mozgó hat pilóta sorát Max Verstappen vezette, a holland azonban nem számított arra, hogy előzgetés alakul ki a pozíciókért, mivel a gyorskörükre készülő pilóták között az utolsó kanyarokban ez nem szokás, mindenki próbál elegendő helyet hagyni önmaga és riválisai számára. A Red Bull mellett azonban egyszer csak elsuhant Vettel, majd a nyomában Nico Hülkenberg is, amit Verstappen igencsak rossz néven vett. Nem csoda, hiszen az őt megelőző két pilóta még időben elérte a kockás zászlót, míg ő, Pierre Gasly és a két Haas már nem.

„Ezzel végünk is van, mi” – tette fel az inkább kijelentésnek hangzó kérdést a holland a csapatrádión az ominózus pillanatban. „Mekkora sügér mindenki. Szépen sorakozunk egymás mögött, ők meg jönnek és eltolják az egészet. Próbálunk rendesek lenni egymással, ők meg eltolják.”  A holland a valóságban ennél kicsit csúnyább szavakat használt, és persze attól sem lett higgadtabb, amikor mérnöke közölte vele, hogy egyébként jó esélyük lett volna a harmadik hely megszerzésére.

„Ugye csak viccelsz?” – hitetlenkedett Grosjean is a fülében az időt visszafelé számláló mérnöke felé, amikor a célvonalhoz érkezve már pirosan világítottak a rajtlámpák, jelezve, hogy ennek a körnek a végén már a bokszutcába kell befordulnia. Ugyanígy – csak kicsit vulgárisabb szavakkal – hüledezett Magnussen is, akit ráadásul tényleg meglepetésként ért a késlekedés, hiszen mérnöke végig azt jelezte számára, hogy időn belül lesznek. A dánt menet közben megelőzte Gasly, de végül ő sem ért el a vonalhoz időben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?