DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Williams már a célba érésnek is örül

Robert Kubica három, George Russell két kör hátránnyal zárta az Ausztrál Nagydíjat - akárcsak egész hétvégén, a grove-i F1-es istálló ezúttal is teljesen más ligában autózott.

Sajnos valóban igaz az idei szezonra, hogy az eddigi A- és B-liga mellé egy C-t is oda lehet biggyeszteni, hiszen a Williams a tavalyinál is jobban leszakadt a középmezőnytől. A csapat két pilótája végig a mezőny utolsó két pozícióját foglalta el az 58 körös verseny során, ennek megfelelően a 16. és 17. zárták a viadalt.

„Ahogyan számítottunk rá, nehéz napon vagyunk túl, de már az is eredmény, hogy be tudtuk fejezni a futamot” – idézi a Williams sajtóközleménye Dave Robson fő versenymérnököt. „Robertnek szerencsétlenül alakult az első kör, de miután visszaküldtük új első szárnnyal, remek versenyt teljesített visszatérésként. George első Forma-1-es hétvégéje pedig nyugodtan telt. Ez mindkét pilóta számára bíztató az előrelépéshez. A bokszkiállásaink tökéletesek voltak, mint mindig, a csapat összeségében pedig szép munkát végzett ahhoz képest, amint van jelen pillanatban” – tette hozzá a szakember.



George Russell két kör hátránnyal ért célba, de örül neki, hogy gond nélkül teljesítette első F1-es futamát. „Fizikailag jól érzem magam, és jó első versenyt futottam, de csalódást keltő, hogy ennyire le voltunk maradva a többiektől. Beiktattunk még egy bokszkiállást, hogy mind a három keveréket kipróbáljuk – sajnos itt állunk jelenleg.”

„Nagyon sok munkánk van holnapra, hogy megértsük a történteket, és fejlődni tudjunk. Egyáltalán nem érdekel, hogy az utolsó helyért harcoljak Roberttel, együtt kell dolgoznunk, hogy jobbak legyünk. Összességében büszke és elégedett lehetek magammal, mert tudtuk, mire számíthatunk. A saját céljaim többségét sikerült elérnem” – mondta a brit.

Robert Kubica nyolc év kihagyás után teljesített ismét Forma-1-es versenyt, autója képességei pedig egyértelműen befolyásolták, hogy mire volt képes a visszatérésekor. „A kemény gumikra szavaztunk, hogy tapasztalatot szerezzünk velük. Jó rajtot vettem rajtunk, az első kanyarban azonban az egyik Red Bull bemozdult, hogy elkerüljön egy másik ütközést. Összeértünk, megrongálva az első szárnyamat, ezért vissza kellett jönnöm a bokszba.”

„Ráadásul a harmadik körben elveszítettem az egyik tükrömet, így az elengedés sem volt könnyű. Nem voltam a legjobb állapotban – tudom, hogy furcsán hangzik, és nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok mondani, de volt néhány pozitívum is ma. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a csapatban” – zárta nyilatkozatát a lengyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: