DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Perez: Nem hozták azt a fejlesztések, amit reméltünk

Mondja mindezt annak ellenére a Racing Point mexikóija, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén bejutott az első tízbe: az eredményt inkább a csapat erőfeszítéseinek tulajdonítja.

A Force Indiából átalakult Racing Point a barcelonai teszteken egy félig tavalyi, félkész autóval körözött, így várható volt, hogy Melbourne-be óriási fejlesztései csomaggal érkezik majd. Ez így is történt, s ha csak az eredményeket nézzük, látható is az előrelépés, hiszen ugyan Lance Stroll feltartás miatt csak 16. lett, azaz már a Q1-ben kiesett, addig Sergio Perez az utolsó szakaszig menetelt, s a tizedik pozícióba kvalifikált az Ausztrál Nagydíjra. A mexikói azonban így sincs elragadtatva:

„Úgy vélem, a fejlesztések nem hozták azt, amit reméltünk tőlük. Éppen ezért hasonló helyzetben vagyunk, mint voltunk Barcelonában, szóval az, hogy bejutottunk a Q3-ba, a csapat óriási erőfeszítéseinek köszönhető” – vélekedett Perez, akit a Motorsport.com idéz. „Először megyünk ezzel a csomaggal, szóval rengeteget kell még tanulnunk. Meglátjuk, mivel tudunk előállni a következő versenyre. Volt néhány problémánk az autóval, és tudjuk, hogy nincs meg az a tempónk, amiben reménykedtünk. Nagyon sokat kell még fejlődnünk a szezon közben.”

Mindezek ellenére Perez azt elismeri, hogy jól sikerült számukra az év első időmérője, s abban is bízik, hogy vasárnap is a pontszerzők között tudnak majd maradni: „Abszolút kihoztuk a maximumot, tökéletes időmérőt futottunk. Jóval előrébb végeztünk, mint arra a hétvége során számítottunk, szóval elégedett vagyunk ezzel. Nagyon nehéz lesz vasárnap tartani a tempót és a helyezésünket, de meg fogjuk próbálni. Remélhetőleg erős versenyt teljesíthetünk és szerezhetünk jó néhány pontot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: