DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Sokkal könnyebben törnek az új első szárnyak

Akár meg is kell majd duplázniuk az F1-es csapatoknak az egyes versenyhétvégékre szállított tartalékszárnyak számát, mivel az új szabályok miatt azok nagyobb eséllyel fognak sérülni a csaták során – vagy akár anélkül is.

A 2019-es technikai szabályváltozások leglátványosabban az autók első és hátsó vezetőszárnyait érintették, amelyek egyaránt szélesebbé váltak: a cél az volt, hogy átalakításuk, egyszerűsítésük révén kevésbé legyenek érzékenyek az elöl haladó autóról érkező káros légáramlatokra, így megkönnyítve a csatázást és az előzés lehetőségét a pilóták számára. A tesztek tapasztalatai nyomán többen is azt nyilatkozták, máris érzik a módosítások jótékony hatását.

racingpoint



Nos, a csapataik más tagjai a kártékony hatásokkal is gyakran találkozni fognak a sejtések szerint, ugyanis a szakemberek arra számítanak, hogy az első szárnyak jóval sérülékenyebbé váltak a korábbi évekhez képest. Az első légterelő hossza 1800 helyett 2000 milliméterre változott, ami azt jelenti, hogy mindkét oldalon egy deciméterrel lett hosszabb. Ez talán első hallásra nem tűnik soknak, ám a Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green szerint csapata azzal kalkulál, hogy a megnőtt dimenziók miatt számottevően többször amortizálja majd le az első szárnyát Sergio Perez és Lance Stroll.

„Normál esetben öt szárnyat vinnénk egy versenyhétvégére, de idén szerintem hét és kilenc között lesz ez a szám. Persze majd meglátjuk, hogyan alakul, mert ha nagyon gyorsan kezdjük fogyasztani őket, akkor talán még ennél is többre lesz szükség” – idézi Greent a Motorsport.

„Sokkal szélesebbek, azaz sokkal hajlamosabbak a sérülésre is. Az aljuk már a tesztek során is többször megsérült a kerékvetőkön, pedig most még nem is feszegettük a határokat. A versenyzőknek mindenesetre sokkal jobban kell majd rájuk figyelni a versenyek első körének első kanyarjában.”

Jó hír viszont a korlátozott büdzséből gazdálkodó csapatok számára, hogy a több szárny szüksége a számítások szerint nem fogja megdobni a költségeket – ami szintén az új szabály hozadéka.

„Költségvetésileg így is nagyjából a tavalyi szinten leszünk, hiszen ezeket a mostaniakat határozottan könnyebb és olcsóbb legyártani. Szóval biztos, hogy sokkal több tartalékszárnyat fogunk vinni magunkkal” – vetítette előre Green.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: