DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Albon: A Toro Rosso kormánya egy külön kihívás

Alexander Albon szerint egy F1-es autó kormányának megismerése egy sajátos kihívást jelent számára, ezért a téli tesztet arra is használja, hogy hozzászokjon a beállítások és csavarok kezeléséhez.

A 22 éves pilóta éles körülmények között pályafutása során először az első barcelonai téli teszten vezetett Formula–1-es autót. Januárban még arról mesélt, a rendelkezésére álló négy tesztnapot arra fogja használni, hogy hozzászokjon új versenygépéhez, és felvegye az F1 ritmusát. Albon múlt héten 268 kört, azaz közel 1250 kilométert tett meg az a Toro Rosso kormánya mögött, az utolsó tesztnapot pedig a második legjobb időt jelentő 1:17.637-tel zárta.

Az újonc pilóta számára, elmondása szerint egyelőre az is nagy kihívást jelent, hogy hozzászokjon a kormányán található számtalan gomb és beállítás kezeléséhez. „Még mindig próbálok hozzászokni ehhez, de a mérnököm segítségével egyre jobban felveszem a ritmust. Jelen pillanatban arra figyelek, hogy minden gombot meg csavart ismerjek és használjak a kormányon, hiszen néhányon a gumikezelés és az autó egyensúlya szempontjából is nagyon sok múlik. Szóval egyelőre dolgozom azon, hogy ez minél természetesebben működjön számomra.” – nyilatkozta Albon, akiről nemrég Franz Tost is elismerően nyilatkozott. „Most próbálok ezen a területen is minél többet tanulni, hogy egy idő után már ne legyen szükségem arra, hogy a mérnököm mondja meg, mit hogyan kell beállítani.”



„Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog, amit mindenképpen meg kell tanulnom. Hiszen az egy dolog, hogy tudom, mit merre kell csavarnom, az pedig egy másik, hogy ezt úgy tegyem, hogy közben ne veszítsek időt vele. Nyilván minél többet gyakorlom, annál jobban fog menni” – mondta a korábban F2-ben versenyző thai pilóta, hozzátéve, a téli szünet során szimulátorozás közben is időt szántak arra, hogy még azelőtt megértse és megismerje a különböző beállításokat, hogy éles körülmények közt is szüksége lenne rájuk.

„A télen nem vezettem az autót, hanem arra koncentráltam, hogy mentálisan legyek a lehető legfelkészültebb. Azokat a beállításokat, kódokat külön is gyakoroltam, amiket a csapat kérhet majd tőlem, próbáltam szimulátorozás közben is tesztelni magam, hogy később ez minél természetesebben működjön.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: