DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc figyelmeztette Russellt

A Ferrari igazolása elárulta: az intenzív Formula-2-es futamok után hosszúnak és unalmasnak tartotta a Formula-1-es nagydíjakat, melyeken 40 körön át kellett egyedül autóznia.

Sok hasonlóságot találni a Ferrari új pilótája, Charles Leclerc, valamint az újonc George Russell pályafutásában: egy év különbséggel mind a ketten első nekifutásra megnyerték a GP3-as, aztán Formula-2-es bajnoki címet – egy-egy nagy gyártó, a Ferrari és Mercedes szárnyai alatt. Az F2-es siker után egy kisebb csapatban, a Sauberben és Williamsben debütálhattak.

„Nagyon erős versenyzőnek tartom őt” – mondta a racefans.net-nek Leclerc, aki formulaautós pályafutása elején, a Formula Renault 2.0-ban és Formula-3-ban együtt is versenyzett Russell-lel. „Persze nem tudom, hogy fog-e annyit szenvedni, mint én az első három versenyen, vagy könnyebb lesz neki. Sok tippet nem tudok adni neki, biztos, hogy megtalálja, hogyan jusson el az élre.”



Egy figyelmeztetés azért kijutott Leclerc-től: a futamok hosszúak és unalmasak lesznek. „Emlékszem, hogy az első versenyeket különösen hosszúnak találtam a Formula-1-ben a Formula-2-höz képest. 20 kör után azt gondoltam, két kör múlva itt a vége, aztán közölték, hogy még 40 kör visszavan. Ez elég hosszú!”

„Az első három versenyen nem voltunk túl versenyképesek, ezért 20 kör után már egyedül haladtunk a 19. pozícióban. Ekkor kezd unalmassá válni a dolog, hiszen csak a verseny végét várjuk. Talán ennek is szerepe volt abban, hogy túl hosszúnak tűnt a verseny. Később azonban kezdett érdekesebbé válni” – beszélt arról Leclerc, hogyan éli meg egy Formula-2-es élmenő, ha legüres térben kell teljesítenie egy addigi versenyeinél jóval hosszabb nagydíjat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: