DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz: Most felhajtás kell az F1 köré

Az F1 szabályváltozásaival kapcsolatban túlsúlyba kerültek a negatív vélemények, pedig van miért örülnünk, vallja Carlos Sainz. A spanyol örömmel fogadja a Liberty Media törekvéseit.

Ne menjünk el a Formula-1 pozitív dolgai mellett, figyelmeztetett Carlos Sainz. A 24 éves pilóta egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint van még hová fejlődnie a száguldó cirkusz versenyeinek, ám eközben azt is szem előtt tartja, hogy a Liberty Media elszántan dolgozik a sorozat ráncba szedésén, amelynek már 2018-ban szembetűnő eredményei lettek. „Kicsit zavar, hogy mindenki 2004-ről beszél, hogy akkor milyen menők voltak az autók, miközben Lewis Hamilton 2018-as pole-pozíciós körei a világ leggyorsabbjai lettek. Ebben is van pozitívum, csak az a dolgunk, hogy a versenyeken jobbá tegyük. Biztos vagyok, hogy a rajongók ezt értékelnék” – idézte őt a crash.net.

sainz-mclaren-action-2018-2



Az F1 legújabb, idén bevezetésre kerülő aerodinamikai szabályai pontosan ezt, a futamok izgalmasabbá tételét célozták meg. A versenyautók egyszerűsödő első szárnyai, fékhűtői és az oldalsó légterelői kevesebb légörvényt, „koszos levegőt” generálnak, így az autók várhatóan kisebb tapadásvesztéssel tudják majd egymást követni. A McLaren pilótája szerint ez a módosítás egy unalmas futam következménye.

„Ez részben a tavalyi első futamra, az Ausztrál Nagydíjra adott reakció” – nyilatkozta, majd hozzátette, szerinte az új szabályokat illetően szükség lenne egy kisebb szemléletváltásra. „A versenyeknek van még hova fejlődniük, tovább kell dolgoznunk a 2021-es szabályokon, hogy mind a nézőknek, mind a pilótáknak jobb legyen a show. Kell a felhajtás. Most egy kis negativitást érzek a versenyzéssel és az autókkal kapcsolatban, miközben az emberek hajlamosak elfeledni, hogy tavaly láttuk a valaha volt leggyorsabb autókat az F1-ben. Erről senki sem beszél.”

Több kétkedő véleményt is olvashattunk már a 2019-es változtatásokkal kapcsolatban, amiket Sainz sem tud cáfolni addig, amíg nem próbálta ki azokat, de a törekvést pozitívnak értékeli. „Addig lehetetlen megmondanom, amíg a pályán nem teszteltem a módosításokat, de örülök, mert ez egy olyan változás, ami jobbá akarja tenni a versenyeket. Ha ez a célja, a Liberty Media és az FIA pedig gondosan kitervelte a dolgot, akkor pilótaként örömmel fogadom a döntést.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: