DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Ferrari valóban érdeklődik Schumacher iránt

Napvilágot látott a hír, mely szerint a Ferrari szeretné megszerezni pilóta-programjába Mick Schumachert, a hétszeres bajnok fiát, most pedig meg is erősítette a Scuderia: érdeklődik Mick iránt.

A héten, bár hivatalos bejelentés – még – nem történt, de egybehangzó sajtóinformációk szerint a Ferrari és Mick Schumacher közel kerültek egy megállapodáshoz, és már csak a fiatal német versenyző aláírása hiányzik a szerződésről.

A nagy sikereit a Ferrarinál elérő Michael Schumacher fia, Mick ugyanis a jelek szerint bekerülhet a Ferrari junior-programjába, a szerződésben pedig olyan kitételek vannak, hogy a német ifjonc Bahreinban és Spanyolországban is vezethetné a Ferrarit, a verseny utáni fiatal pilóták részére tartott gumiteszten.

Ideje lesz lecserélni azt az overált


Bár a Ferrari nem erősítette meg a híreket, de azt elismerte az olaszok egyik szóvivője, hogy nagyon is érdeklődnek Mick Schumacher iránt. Nico Rosberg azonban figyelmeztette a 19 esztendős versenyzőt: ő tudja, micsoda teher egy világbajnok apa gyermekeként vezetni az F1-ben, és a nyomás egyre csak nagyobb lesz rajta.

„Fontos, hogy ne veszítse el a vezetés örömét. De nekünk is óvatosnak kell lennünk, mivel nem szabad túl nagy nyomást, túl nagy elvárásokat támasztanunk felé” – idézi a Die Welt 2016 világbajnokát.

A kis Schumacher azonban már hozzászokott az effajta érzéshez, és azt mondja, számára ez a normális: „Mindig is ez volt a helyzet, már megszoktam. Ha valakit megfognának, és a helyembe tennének, aki nincs ehhez hozzászokva, akkor talán ő máshogyan kezelné a helyzetet, de nekem elég időm volt ahhoz, hogy megtanuljam ezt kezelni, és ez a segítségemre lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: