DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ekkor gurulhat először pályára az új Ferrari

Február 17-én, két nappal a hivatalos bemutató után és egy nappal az első téli teszt kezdete előtt Barcelonában gurulhat először pályára a Ferrari 2019-es versenygépe, írja a Motorsport.

Egy hónap múlva, február 15-én mutatkozik be először Sebastian Vettel és Charles Leclerc idei autója, a belső körökben 670-es kódjelet viselő Ferrari. A Motorsport értesülései szerint az olasz istálló úgy tervezi, két nappal később, 17-én még az első hivatalos téli teszt előtt, egy forgatási nap keretében viszi először pályára az új gépét Spanyolországban. A Motorsport úgy tudja, fenn áll a lehetősége annak is, hogy a maranellói alakulat ezt a privát tesztnapot a barcelonai tesztet követő hétre halasztja.

Az FIA szabályai szerint a csapatoknak egy szezonban két alkalommal nyílik lehetőségük arra, hogy kizárólag marketing és promóciós célból 100 kilométert teszteljenek a Pirelli erre a célra fejlesztett, jelöletlen abroncsaival. A csapatok ezt általában még a szezon kezdete és a hivatalos téli tesztek előtt szokták kihasználni arra, hogy kipróbálják a téli szünet alatt épített autóikat és elkerüljenek minden olyan fennakadást, ami a hátráltathatja őket az idény előtti kilométer-gyűjtésben.



A Ferrari mellett, korábban a Sauberrel kapcsolatban röppentek fel olyan hírek, hogy Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi február 14-én az olaszországi Fioranoban élhet hasonló lehetőségével, és gurul pályára 100 kilométer erejéig. Az első hivatalos téli tesztre február 18 és 21 között kerül sor Barcelonában, és már négy istálló is hivatalosan megerősítette, még ezt megelőzően leleplezik új autóikat: 

Február 12: Renault
Február 13: Racing Point
Február 14: McLaren
Február 15: Ferrari

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: