DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Az F1 nem fogja meg a fiatal korosztályt

Bár a Liberty Media egyik legfőbb célkitűzése a nézők visszacsalogatása a képernyők elé és a pályákra, úgy tűnik, a huszonöt év alattiakat egyelőre továbbra sem sikerült megnyernie a Formula-1-nek.

Folyamatosan igyekszik építeni a rajongótábort a száguldó cirkusz új tulajdonosi köre, a globális felmérés szerint éppen a legfiatalabb korosztályt sikerül megnyerni egyelőre a legkisebb mértékben. Az elmúlt években igen sokan elfordultak a Formula-1-től az izgalmak és a hanghatások erős visszaesése következtében.

Az új eSport-széria, az online versenyközvetítések és a jóval erősebb jelenlét a közösségi médiában mind azt a célt szolgálná, hogy az elvesztett nézőszámot minél teljesebb mértékben visszaszerezze a száguldó cirkusz. Egyelőre azonban a számok egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy azt a tulajdonosok szeretnék. Korábban már megtudhattuk, hogy csak Németországban egymillió nézőt veszített a Formula-1 egyetlen év alatt.

Egyre idősebb a rajongók átlagéletkora a Formula-1-ben


Egy teljeskörű felmérés alapján még az ötvenöt év felettiek is nagyobb százalékban követik a Formula-1 eseményeit, mint a huszonöt év alattiak. A kutatást végző Matt Roberts szerint a hagyományos európai országokban inkább az idősebbek, az újabban bekapcsolódó országokban inkább a fiatalabbak nézik az F1-et.

„A felmérés alapján a nézők átlagos életkora 40 év. 14% huszonöt év alatti, 30% 25 és 34 év közötti, 20% 35 és 44 közötti, újabb 20% 45 és 54 év közötti, míg 17% már betöltötte az 55. életévét is.”

„Az átlagéletkor magasabb a hagyományosabb helyszíneken, Európában, mint például az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Németországban, míg a legfiatalabbak az újabb helyszínek bekapcsolódása miatt az Egyesült Államokban és Kínában követik az eseményeket” – ismertette a felmérés eredményét Roberts.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: