DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Williams: Stroll elsiette az F1-et

A 2018-ban szenvedő brit istálló műszaki főnöke, Paddy Lowe vesézte ki a két távozó pilótát: úgy véli, Lance Stroll túl hamar mutatkozott be, Szergej Szirotkin azonban jó példája annak, milyen egy felkészült újonc.

Csupán 18 éves volt, valamint egy Formula-4-es és két Formula-3-as szezon versenytapasztalatával rendelkezett Lance Stroll, mikor 2017-ben debütált a Williamsszel a királykategóriában. Bár – az autó versenyképességéből fakadóan – első szezonja sokkal figyelemreméltóbb eredményeket hozott, mint az idei, köztük dobogós helyet és második rajtkockát, a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a kanadainak csak idén kellett volna bemutatkoznia.

„Lance második éve alapján személy szerint utólag visszatekintve úgy gondolom, hogy túl hamar érkezett meg a Formula-1-be. Ennek sok oka volt, mégis úgy vélem, jobban tette volna, ha egy évvel később érkezik, amikor felkészültebb” – mondta Lowe a Racer magazinnak a csapattal töltött két idény után Force Indiához pártoló fiatalról.



„A tavalyi év igazán kemény volt számára, a tél folyamán azonban valódi szintlépés történt részéről. Ebben a szezonban sokkal erősebb volt, különösen az időmérőn, amely nehézséget okozott neki tavaly. Teljesen átalakította hozzáállását a kvalifikációhoz, ami bevált neki. Versenyzőként is magabiztosabb lett, ez pedig meghozta az eredményét” – folytatta Lowe, habár a helyezésekben nem volt kézzelfogható a fejlődés: Stroll első évében 40, másodikban 6 pontot gyűjtött össze.

Lowe szerint a jó példa arra, ha egy versenyző felkészülten mutatkozik be a Formula-1-ben, a csapat másik 2018-as versenyzője, a GP2/F2-es szinten három évet töltő Szergej Szirotkin: „Szergej újonc volt, de olyan újonc, aki készen állt a Formula-1-re. Nagyon elkötelezett, hihetetlenül keményen edzett és dolgozott, emellett nagyszerű csapatjátékos. Mindig az szerepelt a legfontosabb helyen a gondolatai között, hogy mire van szüksége a csapatnak. Nagyon fontos tényező volt a nehéz idők során. Gyakorlatias és megfontolt, akármiről volt szó, még a legrosszabb pillanatokban is. Ez értékes egy olyan csapat számára, amely küszködik.”

Annak ellenére, hogy Lowe elmondása szerint felkészülten érkezett és példásan állt hozzá, Szirotkin egyetlen szezon után kiesett a Formula-1-es mezőnyből. A Williams jövőre új párossal, Robert Kubicával és George Russell-lel áll rajthoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: