DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Alonso tényleg tesztelhet még a McLarennek

Természetesen Carlos Sainz és Lando Norris élvez prioritást, de Fernando Alonso tapasztalatára is szükségük lehet - beszélnek arról, hogy mikor tudja tesztelni a 2019-es F1-es McLarent.

Lando Norris pendítette meg nemrég, hogy ők (a McLaren) tulajdonképpen számítanának a Formula-1-től visszavonuló Fernando Alonso segítségére - Carlos Sainznak be is segített a spanyol, de Norris szerint az autó tesztelésével is sokat lendíthetne a csapat teljesítményén a kétszeres világbajnok. Most Zak Brown is erről beszélt a wokingiak részéről.

"Már beszéltünk a tesztről és ez egy olyan dolog, amiről még beszélni is fogunk a jövőben, a tél folyamán" - idézi Brownt az Autosport. "Meg kell néznünk majd a teljes programunkat és az biztos, hogy az ő tapasztalata nagyszerű dolog lenne a csapat számára. Viszont azt biztosítanunk kell, hogy a két új pilótánk kellő időt kap, mert ők lesznek a versenyzőink" - magyarázta.

00118022_234



Brown egyébként azt is elmondta, hogy Alonso továbbra is szorosan kötődik az istállóhoz és beszélnek egymással az F1-ből való távozása után is. "Információkat küldött nekem arról, hogy a GT3-as autónk hogyan teljesített Abu Dhabiban és biztos, hogy érdeklődve fog minket követni ezután is, hiszen tagja a családnak."

Alonso a McLaren égisze alatt indulhat 2019-ben az Indy500-on, ugyanakkor a Toyotával is vannak kötelezettségei, hiszen a WEC szuperszezonjában a világbajnoki címért harcol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: