DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Jókora lépéshátrányban volt a Force India a pénztelenség miatt

Annak köszönhetően, hogy 2018 közepére egyre súlyosbodó anyagi problémák jelentkeztek a Force Indiánál, a csapatnál a szakemberek elmondása szerint egy komplett fejlesztési csomag bevetése maradt el.

Miután a Force India egyre kevésbé tudta fizetni a kötelezettségeit, a csapatot még csődeljárás alá is vonták, köszönhetően a csapat mexikói versenyzőjének, Sergio Péreznek is - az istálló ezután megmenekült, és a Lawrence Stroll vezette befektetői csoport segítségével működhetett tovább, ideigelensen Racing Point Force India néven, viszont hasonlóan jó eredményekkel. 

A stabilitás megvolt, az egyetlen dolog, amit fel kellett áldozniuk az istállónál, az addig megszerzett pontok voltak. A fejlesztések innentől szintén folyhattak tovább... jókora késéssel.

„Szingapúrban feltettünk egy fejlesztési csomagot az autóra, ami nagyon jól működött” - mondta Otmar Szafnauer a Motorsport.com kérdésére válaszolva. „De ennek már minimum Belgiumban, de még inkább Magyarországon az autón kellett volna lennie, szóval jókora késésben voltunk. Mondhatni, egy komplett fejlesztési csomagnyi volt a lemaradásunk. Ha ez időben elkészül, Szingapúrra már mással tudtunk volna foglalkozni, de hát ez van.”

jm1826oc166



A csapat végül úgy is hetedik tudott lenni, hogy a nulláról indult, és csak a szezon második felében szerzett pontjait számíttathatta be. „A szezon során egyébként elég jó teljesítményt nyújtottunk, nagy kár, hogy a pénzügyi nehézségek miatt minden kicsit lassabban indult be. Nem tett jót az sem, amikor csődeljárás alá vontak minket, ilyenkor minden olyan bizonytalan. Most viszont már megnyugodhatunk, és remélhetőleg folytathatjuk onnan, ahonnan abbahagytuk: egy jó pozícióból.”

A Force India rögtön az újjáalakulás utáni első versenyen, a Belga Nagydíjon megszerezte az első rajtsort a kaotikus időmérőn, Ocon néhány másodpercig még a vezetésért is harcolt, végül a csapat az ötödik-hatodik helyen futott be, legjobb kiscsapatként. Ugyanígy ők voltak a „B-liga” legjobbjai a következő versenyen, Monzában is. „Spában nagyszerű hétvégénk volt, köszönhetően természetesen az időjárásnak is. Bár Szingapúrban alulteljesítettünk, és pontokat kellett volna szereznünk, az ilyen előfordul, egyébként erős volt a szezonunk befejezése.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: