DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Sosem akartam a Renault-t alázni

Habár csak azután, hogy elváltak a felek útjai, de Max Verstappen magyarázattal szolgált a motorszállítót ért beszólásai miatt – azért odaszúrt azzal, hogy őt úgy nevelték, hallgasson a kritikára is.

Nem rejtette véka alá véleményét a szezon során a Red Bull motorszállítójáról, a Renault-ról Max Verstappen: a holland pilóta és francia gyártó illetékesei között a végére egészen elhidegül a viszony. A csapat jövőre a Honda termékeire vált, Verstappen pedig utólag magyarázta meg kritikái motivációját:

„Sosem volt szándékom alázni őket, a célom, hogy jobb legyen. Most már a Hondával van szerződésünk, de ha a Renault-val folytatnánk, akkor azt akarnám, hogy javuljunk” – magyarázta saját weboldalán Verstappen. „Egész egyszerűen nagyon egyértelműen szeretek beszélni. Mondhatnám azt is, hogy csak lazán, de nem olyan vagyok. Ha valami jobb lehetne és jobbnak kellene lennie, én mindig teljes odaadást várok.”



„Ugyanakkor nyitottnak kell lenni a kritikára, engem így neveltek. Sajnálom, ha valaki nem tud megbirkózni vele, de nem azért vagyok itt, hogy az olimpiai eszmét valljam. Győzni akarok, ehhez pedig minden félnek oda kell tennie magát” – szúrt oda Verstappen egy kicsit a Renault-nak azért, mert zokon vette szavait.

„Remélem, hosszú együttműködés lesz” – tért át a Hondával kötött szerződésre. „Nem számítok arra, hogy minden azonnal simán fog működni, de erre nem is lehet rögtön számítani. Mindig fókuszált leszek, de hinni is kell a projektben és türelmesnek kell lenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: