DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ocon: 2019-ben még több dolgom lesz...

A francia F1-es pilóta szerint persze jobb lenne versenyezni, de így is annyi feladata lesz a következő szezonban, mint talán még soha - van rá esély, hogy több csapatnál is tesztelhet majd.

Immár hivatalossá vált, hogy Lance Stroll lesz a Racing Point F1 versenyzője Sergio Perez mellett a 2019-es szezonban, Esteban Ocon pedig a Mercedes szimulátor- és tesztpilótája lesz majd - a francia fiatallal kapcsolatban sokan nem értik, hogy hogy történhet ez meg vele, de ő maga most már lassan elfogadja, hogy egy évre parkolópályára kerül.

esteban



"Nyilván mindig jobb, ha versenyezhetünk, mint ha nem, de ezzel együtt elég sok dolgom lesz 2019-ben" - mondta Ocon a francia Auto Hebdo kérdésére. "Sőt, úgy tűnik, hogy még annál is több, mint ami eddig volt. Minden versenyhétvégén ott leszek majd, dolgozom a szimulátorban és annyi időt töltök majd a pályán is, amennyit csak lehetséges. Lehet, hogy tesztelek majd a Force Indiával és a Williamsszel is. A Mercedes továbbra is támogat és hisz a karrieremben, remélem, hogy minden jól alakul" - magyarázta.

Az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy Ocon azért ment bele abba, hogy egy évig ne versenyezzen, de maradjon a Mercedes kötelékében, mert jó eséllyel átveheti Valtteri Bottas helyét 2020-ban a gyári Mercedesnél. A finn pilóta pocsék szezont produkált és ha nem nyújt extra teljesítményt 2019 első felében, akkor minden bizonnyal érkezhet a helyére Ocon, akinek most is lett volna lehetősége akár a Red Bullhoz (Toro Rossóhoz) igazolni is versenyzőként, ha úgy döntött volna, hogy megszakítja a kapcsolatot a Mercedesszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: