DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardónak hiányzik a cipőzés

A védjegyévé vált módon itta volna a pezsgőt Daniel Ricciardo, ha sikerül dobogóra állnia Abu Dhabiban, de végül nem tudott úgy elbúcsúzni a Red Bulltól, ahogyan szerette volna. Hamarosan irány Ausztrália, hogy tehenekkel beszélgessen.

Az élmezőny pilótái közül legkésőbb kereket cserélő Daniel Ricciardo számos körön keresztül vezette az Abu Dhabi Nagydíjat, és kiállása után egy darabig csapattársa, Max Verstappen előtt haladt. Később azonban a holland megelőzte őt, és végül dobogós pozícióban végzett, míg Ricciardo negyedikként zárt – Red Bull-lal töltött utolsó szezonjában mindössze kétszer állt a dobogóra, a megnyert sanghaji és monacói futamon.

„Nem ez volt a legizgalmasabb verseny, de kissé szórakoztató volt. Sajnos leszakadtam az éllovasokról: nem tudom, hogy volt-e választásunk, talán kiállhattunk volna korábban és tarthattuk volna a pályapozíciót. De ezt mindig nehéz megmondani, Lewis is korán állt ki, és nem gondoltam, hogy kibírja a végéig” – mondta Ricciardo a Sky Sportsnak.



A vezető pozícióban haladva az ausztrál jobb eredményben bízott: „Eleinte erős tempóelőnnyel rendelkeztünk, de talán egyszerűen nem voltunk eléggé gyorsak. Az első gondolataim azok, hogy szerettem volna a dobogót, mert a csomag jó volt, és a Red Bullnál töltött csodálatos időszakot zártam volna le vele.”

„Az utolsó pár körben kissé unatkoztam, mindenesetre a harmadik és negyedik hely a csapat számára erős eredmény. Köszönöm a Red Bullnak és a teljes Red Bull családnak. Szerettem volna inni a cipőmből, de… talán később” – beszélt arról Ricciardo, hogy ha a dobogón zár, feltétlenül visszatért volna sajátos ünneplési módjához.

„A következő pár napban a gyárban mindent lezárok a Red Bull családdal, aztán elkezdek ismerkedni a kollégákkal a Renault-nál, utána pedig hazamegyek, kicsit kikapcsolni. Hosszú volt a szezon, ezért várom, hogy hazatérjek, és beszélgetek a tehenekkel és a báránnyal. Értelmes dolgokat szoktak mondani” – viccelődött az ausztrál mókamester, aki a következő évben már a francia gyártó színeiben fog versenyezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: