DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 21. péntek
F1

Hamilton: Jobbak vagyunk, mint Mexikóban

Lewis Hamilton magabiztosan vághat neki a Brazil Nagydíj időmérőjének, hiszen a Mercedes jól szerepelt a szabadedzéseken, és ismét ők tűnnek a legyőzendő csapatnak a többiek számára.

A második gyakorláson mindössze három ezred másodperc döntött az első két helyezett, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között. A Ferrari is erősnek tűnik, hiszen Sebastian Vettel is egy tizeden belül volt riválisaihoz képest, és a Red Bullt sem szabad leírni a harc során.

Hamilton elégedetten kezdte nyilatkozatát az első nap végén: „Relatív normálisan alakult a napunk, minden megcsináltunk, amire szükségünk volt. Az autót jobbnak éreztem, mint Mexikóban, de még mindig dolgozunk néhány gondon. A tempó nem tűnt olyan rossznak, de dolgoznunk kell tovább, és javítanunk rajta.”

 hamilton-a-brazil-szabadedzesekrol-2018



„A második szabadedzés elég szeles volt, főleg a kanyarokban, ami azt jelenti, hogy nem bizonyult egyszerűnek az autó vezetése. Szombatra esőt jósolnak, de szeretek ilyen körülmények között vezetni, így nem hiszem, hogy ez problémát okozna” – folytatta egy kis előretekintéssel a brit.

„Biztossá kell tennünk, hogy elég gyorsak vagyunk szárazon. Nagyon közel vagyunk egymáshoz az élen, de úgy gondolom, hogy van még lehetőség az autóban, így meg kell próbálni kifacsarni belőle” – zárta mondandóját az immár ötszörös világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: