A korábbi esőzések miatt jórészt nedves pálya fogadta a Formula-1-es mezőnyt a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzésén, így annak elején a pilóták intermediate gumikkal hajtottak ki a pályára. Igaz, sokáig csak kivezető köröket teljesítettek a versenyzők, ugyanis az átmeneti abroncsokhoz túl száraz, a slickekhez viszont túl vizes volt az aszfalt. Éppen ezért az egyórás tréning felének el kellett telnie, mire elsőként Fernando Alonso felrakta a hiperlágy slickeket, s az első, 1:21-es mért kört megfutotta velük.

Ezt követően aztán már megélénkült a pálya, egyedül Kevin Magnussen maradt végig a bokszában, az ő Haasán ugyanis intercooler-csövet kellett cserélni. Valtteri Bottas ki tudott gurulni a pályára, sőt egy rövid ideig vezetett is, ám aztán kénytelen volt félreállni: a finn rádióüzenete szerint hidraulikai hiba miatt, mindenesetre a Mercedes apró füstpamacsokat is eregetett – a történtek miatt néhány percig VSC-fázis lépett életbe.
Az élen ekkor Sebastian Vettel nevét olvashattuk, de aztán a ferraris jövő évi csapattársa, Charles Leclerc ragadta magához az irányítást. A hajrában aztán a mindkét pénteki edzést behúzó Max Verstappen a hétvége legjobb körével zsebelte be az elsőséget, így abszolút favoritként készülhet az időmérőre. Mögötte viszont már az ötödik vb-címéért harcba szálló Lewis Hamilton, valamint az őt üldöző Vettel sorakozott, majd jött Daniel Ricciardo, Kimi Raikkönen és a már említett Leclerc – ők tudtak egy másodpercen belülre kerülni a hollandhoz képest. Folytatás 20 órakor a kvalifikációval.
Az edzésről készült szöveges tudósításunk ide kattintva olvasható vissza.
A 3. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Max Verstappen | RED BULL RACING TAG HEUER | 1:16.284 | |
| 2. | Lewis Hamilton | MERCEDES | 1:16.538 | +0.254s |
| 3. | Sebastian Vettel | FERRARI | 1:16.566 | +0.282s |
| 4. | Daniel Ricciardo | RED BULL RACING TAG HEUER | 1:17.028 | +0.744s |
| 5. | Kimi Räikkönen | FERRARI | 1:17.045 | +0.761s |
| 6. | Charles Leclerc | SAUBER FERRARI | 1:17.059 | +0.775s |
| 7. | Carlos Sainz | RENAULT | 1:17.336 | +1.052s |
| 8. | Pierre Gasly | SCUDERIA TORO ROSSO HONDA | 1:17.525 | +1.241s |
| 9. | Marcus Ericsson | SAUBER FERRARI | 1:17.565 | +1.281s |
| 10. | Nico Hulkenberg | RENAULT | 1:17.623 | +1.339s |
| 11. | Esteban Ocon | FORCE INDIA MERCEDES | 1:17.731 | +1.447s |
| 12. | Sergio Perez | FORCE INDIA MERCEDES | 1:17.819 | +1.535s |
| 13. | Romain Grosjean | HAAS FERRARI | 1:18.145 | +1.861s |
| 14. | Stoffel Vandoorne | MCLAREN RENAULT | 1:18.445 | +2.161s |
| 15. | Fernando Alonso | MCLAREN RENAULT | 1:18.548 | +2.264s |
| 16. | Brendon Hartley | SCUDERIA TORO ROSSO HONDA | 1:18.637 | +2.353s |
| 17. | Sergey Sirotkin | WILLIAMS MERCEDES | 1:18.669 | +2.385s |
| 18. | Lance Stroll | WILLIAMS MERCEDES | 1:18.698 | +2.414s |
| 19. | Valtteri Bottas | MERCEDES | 1:18.839 | +2.555s |
| 20. | Kevin Magnussen | HAAS FERRARI |