Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 15. csütörtök
F1

USA Nagydíj – A rajtrács

Négy versenyző is büntetést kap, aminek köszönhetően tizenketten nem onnan rajtolnak az USA Nagydíjon, ahova kvalifikálták magukat a szombati időmérő edzésen.

00118020_448

A rajtrács elejét megmozgató ítélet volt a hétvége eddigi legnagyobb port kavart eseménye, Sebastian Vettelnek ugyanis le kell mondania az időmérőn megszerzett második helyéről, a szabadedzésen történt piros zászló alatti gyorshajtásért három rajthelyes büntetést róttak ki rá. Helyét így Kimi Raikkönen veszi át a pole-t birtokló Lewis Hamilton mellett – a finn az első ötösből egyedüliként fog a leglágyabb keverékeken rajtolni.

Max Verstappen felfüggesztése eltört a Q1-ben, ráadásul mint kiderült, autójának váltója is megsérült, a csere miatt így egészen a rajtrács 18. helyéig csúszik vissza. A két Toro Rossót pedig az utolsó sorba száműzik vissza a szigorú motorszabályok, hiszen Pierre Gasly és Brendon Hartley autójában is erőforráselemeket cseréltek.

 

Az USA Nagydíj rajtfelállása: 

      1 Lewis Hamilton
        Mercedes
2 Kimi Räikkönen      
  Ferrari      
      3 Valtteri Bottas
        Mercedes
4 Daniel Ricciardo      
  Red Bull-TAG Heuer      
      5 Sebastian Vettel
        Ferrari
6 Esteban Ocon      
  Force India-Mercedes      
      7 Nico Hülkenberg
        Renault
8 Romain Grosjean      
  Haas-Ferrari      
      9 Charles Leclerc
        Sauber-Ferrari
10 Sergio Pérez      
  Force India-Mercedes      
      11 Carlos Sainz
        Renault
12 Kevin Magnussen      
  Haas-Ferrari      
      13 Fernando Alonso
        McLaren-Renault
14 Sergey Sirotkin      
  Williams-Mercedes      
      15 Lance Stroll
        Williams-Mercedes
16 Marcus Ericsson      
  Sauber-Ferrari      
      17 Stoffel Vandoorne
        McLaren-Renault
18 Max Verstappen      
  Red Bull-TAG Heuer      
      19 Pierre Gasly
        Toro Rosso-Honda
20 Brendon Hartley      
  Toro Rosso-Honda      
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?