DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Alonso célja az összes ikonikus versenyt megnyerni

Bár még nem döntötte el, mihez kezd az F1-es visszavonulás után, a kétszeres világbajnokot számos kihívás érdekli. A spanyol elismerte: minden egyes futam egyre érzelmesebb számára.

Fernando Alonso néhány hónapja jelentette be, hogy az idei szezon végén távozik a Formula-1-es mezőnyből. A száguldó cirkuszban összesen 17 évadot lehúzó pilóta számára az utóbbi időszak nem épp a sikerekről szól a McLaren szenvedése miatt, a spanyol azonban elismerte, hogy ennek ellenére egyre jobban elragadják az érzelmek a visszavonulása kapcsán:

alonso-mclaren-suzuka-1



„Azon kaptam magam, hogy az utóbbi futamokon felveszem a telefonommal a versenyzői parádékat. Soha az életben nem csináltam ilyesmit, most viszont úgy tűnik, mindent szeretnék rögzíteni. Szeretném elraktározni az emlékeket az utolsó versenyekről. Augusztus óta, amikor a visszavonulásomról döntöttem, minden egyes verseny érzelmesebb egy kicsit a megszokottnál. Minden versenyzői parádé, minden szurkolói találkozás egy kicsit más… egyre nehezebbek lesznek ezek” – nyilatkozta Alonso a CNN-nek.

Bár a kétszeres világbajnok még mindig nem döntötte el, hol folytatja 2019-től – igaz, a WEC-ben a 2018/2019-es idény végéig szerződése van a Toyotával, a legtöbben pedig az IndyCart valószínűsítik lehetséges végállomásnak –, Alonsónak így is komoly céljai vannak még az autósportban:

„Sokkal többet értem el, mint amiről a kezdetekben álmodtam. Úgy érzem, ez a megfelelő pillanat a távozásra, mert van néhány kihívás a Formula-1-en kívül, amely nagyon-nagyon érdekel. A tervem, hogy a világ összes ikonikus autóversenyét megnyerjem” – jelentette ki a spanyol, aki idén például a Le Mans-i 24 órás trófeáját gyűjtötte be, így már csak az Indy 500 hiányzik neki a tripla korona eléréséhez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: