DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen: Hagyhattam volna én is több helyet

Raikkönen úgy érzi, hogy Max Verstappen nem feltétlenül okolható a Japán Nagydíjon történt afférjuk miatt. Talán ő is hagyhatott volna egy kicsivel több helyet a holland számára.

A futam utáni interjúk hevében a finn még azt állította, hogy Verstappen szándékosan ment neki és tolta őt le a pályáról, mivel látta, hogy hol érkezik, viszont a verseny nyújtotta adrenalin beszélt még ekkor Raikkönenből. Nem sokkal később, már megfontoltabban nyilatkozott Raikkönen, és magát is hibásnak érzi egy kicsit az esettel kapcsolatban.

„Egy tökéletes világban talán nekem is több helyet kellett volna hagynom számára a sikánban. Megpróbáltam a külső íven elmenni, és annyi teret hagyni számára, amennyit csak lehetett, de nem volt elég.”

Raikkönen átgondolta a szituációt


„Tudom, hogy néha, mikor átvágunk a rázókon, és azok megdobnak, irányíthatatlanná válik az autó, mivel csak pattogunk. Persze nem tudom, hogy ez volt-e a helyzet. Egyáltalán nem gondolom, hogy bárkinek is neki akart volna menni. Ha mindketten a pályán lettünk volna, akkor nem szorított volna le, hiszen mind tudjuk, mivel járna ez.”

A verseny további részét így sérült autóval teljesítette Kimi Raikkönen, és magányosan ért be az ötödik helyen, a két Mercedes és a két Red Bull mögött. „Ez egy nehéz hétvége volt. Meg kell vizsgálnunk az egészet. Sikerült javítanunk a dolgokon, egyre jobb és jobb lett a tempónk, de ha ránézünk az eredményekre, akkor nyilvánvaló, hogy nem ezért jöttünk ide. De néha ez már csak így megy. Javítanunk kell ezen, és reméljük a következő versenyen már minden tisztábban fog menni számunkra” – mondta el a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: