DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mercedes: Wehrlein megérdemli az esélyt!

Toto Wolff nagyon örülne, ha a gyártó korábbi védence visszakerülne az F1-be - igaz, ehhez éppen az volt az első lépés, hogy kiszabadult a Mercedes kötelékéből.

A sajtóértesülések már múlt héten arról szóltak, hogy Pascal Wehrlein visszatérhet a Formula-1-be, méghozzá a Toro Rosso pilótájaként, az ügyben viszont azóta nincs fejlemény - nem történt bejelentés és nem érkezett cáfolat sem. Toto Wolff, a Mercedes vezére viszont most megszólalt - szerinte nagyon megérdemelné az esélyt a gyártó korábbi védence, akinek nemrég engedték el a kezét.

"Pascal egyértelműen lehetőséget érdemel az F1-ben. A Mercedes már nagyon régóta segítette a pályafutását, 16 éves volt, amikor először találkoztam vele a Norisringen. Remek közös utunk volt az F4-től az F3-on át a DTM-ig, sok időt és pénzt fektettünk bele" - idézi Wolff szavait az Autosport. Most viszont mégis azzal segíthet legtöbbet Wehrleinnak a Mercedes, hogy már nem köti őket egymáshoz egy szerződés.

wehrlein



"Úgy éreztük, hogy most ez a legjobb Pascal számára, ezt ő is így gondolta. Én továbbra is nagyon sokra tartom őt és úgy tűnik, hogy talán mi blokkoljuk a karrierjét, amit természetesen nem akartunk. Ő is úgy érezte, hogy most magának kell megoldást találnia és én borzasztóan örülnék neki, ha ez sikerülne és vissza tudna térni az F1-be" - magyarázta Wolff.

Wehrlein eddig két évet töltött el a száguldó cirkuszban, mintkétszer az aktuálisan leggyengébb autóban és összesen háromszor végzett a pontszerzők között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: