DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris szerint Hamilton más helyzetben volt

A McLaren fiatal brit tehetségét máris a négyszeres világbajnokhoz hasonlítják, de szerinte ő teljesen más szituációban kapja meg a lehetőséget - nyerni akar a csapattal, bár tudja, hogy erre még nincs esély.

Nagyon bízik a mindössze tizennyolc éves Lando Norrisban a McLaren, Zak Brown, az istálló vezére elmondta, hogy azért sem vártak tovább a szerződtetésével, mert féltek, hogy valaki más elviszi előlük - ezzel együtt az kétségtelen tény, hogy óriási tehetségről beszélünk. Norris lesz az első brit újonc a McLarennél Lewis Hamilton óta, emiatt, illetve az utánpótlás-szériákban mutatott sikeressége alapján is elkezdték őket összehasonlítgatni.

"Szerintem az, hogy valaki olyanhoz hasonlítanak, aki öt világbajnoki címet is nyerhet (most négynél tart), az egyáltalán nem rossz dolog egészen addig, amíg a jó statisztikák alapján hasonlítanak vele össze" - idézi Norrist az ESPN. "Ez mégis teljesen más. Ő akkor jött a McLarenhez, amikor kiemelkedő időszakát élte a csapat, én pedig akkor, amikor trükkös perióduson megy át. Szerintem az, hogy én lehetőséget kapok, ahogy Carlos is, ez egy újrakezdés az istálló számára, amire szüksége van ahhoz, hogy visszakerüljön oda, ahova való."

nóri



A fiatal szerint egyébként a fő célja az lehet, hogy csapaton belül legyőzze Sainzot, illetve hogy segítsen a McLarennek minél gyorsabban fejlődni. "Egyes számú szabály: győzd le a csapattársad. Egyébként nehéz szezon lesz a McLaren számára, nem fogunk nyerni és valószínűleg nem a Ferrarival, illetve a Mercedesszel fogunk harcolni, de azt mondhatom, hogy tehetünk egy lépést előre" - magyarázta.

Természetesen azt ta kérdést is megkapta, hogy mit gondol arról, hogy az utóbbi három McLaren-fiatal (idevehető Sergio Perez, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne) egyáltalán nem volt sikeres a csapattal. "Természetesen azt akarom mondani, hogy én jobb vagyok a többieknél, de van mit bizonyítanom akár Carlos ellen, akár csak úgy a következő szezonban. Nem lehet megmondani, hogy mi fog történni. Szerintem amíg jól végzem a dolgom, mindent beleadok és bizonyítom, hogy mit érek, addig nem lehet gond."

"Minden pilóta más, szóval én csak remélem, hogy amit csinálok, az elég lesz, mert nem csak a McLarennél akarok lenni, de nyerni is akarok a McLarennel. Nem hiszem, hogy ez megtörténik a következő évben, ez egy hosszabb projekt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: