DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Stroll: Könnyű a pilótákat hibáztatni

Év eleje óta szenved a Williams, és sokan ezt nem csak az autó gyengeségeinek tudják be. Lance Stroll szerint azonban igenis az idei modellel van baj, amit meg is indokolt az alábbiakban.

Hatalmas visszaesést produkált a grove-i alakulat az utóbbi időszakban: a csapat gyakorlatilag egyetlen pontszerzést tud felmutatni, amit még Bakuban jegyezhetett fel Lance Strollnak köszönhetően. A Williams tehát óriási gödörben van, kérdés, hogy mi lesz például az előbb említett kanadai versenyzővel, akinek az apja a csődtől mentette meg a Force Indiát.

Az ifjabbik Stroll a legnagyobb problémával kezdte mondandóját: „Csak annyit mondhatok, hogy nagyon kemény évünk van, de ezt a csapatom is tudja. Tavaly még képes voltam a kiegyensúlyozott pontszerzésre, idén pedig jók a rajtjaim, amivel előre tudok jönni néhány helyet, de aztán folyton visszaesek. Nem hiszem, hogy ezzel bármit is lehet kezdeni.”

stroll-a-kritizalasrol-2018



A kanadai úgy véli, hogy már elég tapasztalt ahhoz, hogy tudja, nem miatta nem teljesít jól a Williams: „Nagyon sok mérnök és dolgozó van az F1-ben, akik hatással vannak az autóra, és nagyon könnyű a pilótákat hibáztatni, de, ha egy tapasztalt versenyzője van a csapatnak, akkor mást kellene okolni. Mindig könnyű bűnbakot keresni, de mi most egy ilyen helyzetben vagyunk, amiből ki kell kerülnünk. Csak ennyit tudok mondani.”

„Csak az idő fogja megmondani, kapok-e lehetőséget, vagy el kell tűnnöm a sportból. Tavaly jobb eredményeket értem el úgy, hogy rosszabb versenyző voltam, mint idén. Én ezt így tudnám összefoglalni” – folytatta Stroll a nem annyira biztató jövőképével.

A Williams szenvedését a következő példával írta le: „Idén bizonyos időszakokban változtattunk a tervezett menetrenden, csak azért, hogy lássuk a köridőinket. Ha az ember erre áll rá, akkor egy kicsit el is kell venni a többi dologból. Az idei szezonban mindig csak a köridőket hajkurásszuk, és megpróbáljuk a legjobb egyensúlyt és beállítást megtalálni az autón.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: