DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sajtó: Sainz váltja Alonsót a McLarennél

Sajtóinformációk szerint már megvan, hogy ki foglalja el 2019-ben Fernando Alonso megüresedő helyét a wokingiaknál: honfitársát még a hét folyamán bejelentheti a csapat.

Arról ír saját forrásaira hivatkozva a brit ESPN, hogy már meg is van Fernando Alonso utódja a McLarennél: az F1-től visszavonuló kétszeres világbajnokot honfitársa, a Rernault-nál 2019-re ülés nélkül maradó Carlos Sainz váltja Wokingban. Sainz Daniel Ricciardo Renault-hoz igazolása miatt maradt szerződés nélkül és az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a Red Bull nem őt szeretné Max Verstappen csapattársának - hogy a holland állítólagos vétója, vagy egyéb ok áll emögött, azt egyelőre nem tudni.

Sainzról mindenesetre Zak Brown, a McLaren vezére elismerően nyilatkozott a Magyar Nagydíjon, szerinte a spanyol nagyon jó versenyző, magasan van az ő kívánságlistájukon és remek választás lenne számukra - ezek után azért tényleg valószínű, hogy ő lehet a befutó. Az ESPN szerint egyébként még a héten megtörténik a hivatalos bejelentés is a csapat részéről.

sanyesz



Kérdés még Sainz csapattársa, hiszen Stoffel Vandoorne maradása egyáltalán nem biztos, a belga pilóta gyenge teljesítményéről többször is beszéltek már a McLarennél, a háttérben pedig ott vár a fiatal és nagyon tehetséges Lando Norris, hogy megkaphassa a lehetőséget - az ESPN szerint ez még nem eldöntött, a két versenyző közül fognak választani. Érdekesség, hogy Alonso bejelentése után Norris tweetelt egy GIF-et, azzal a szöveggel, hogy "érdekes"...

Daniel Ricciardo átigazolása és Lance Stroll valószínűsíthető csapatváltása, Force Indiához szerződése azért így is eléggé felkavarja az állóvizet a pilótapiacon, a háttérben most minden menedzser és csapatvezető gőzerővel dolgozik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: