DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes: Szoros hétvégének nézünk elébe

Lewis Hamilton mindkét szabadedzést a második helyen zárta, de elmondta, hogy szombaton és vasárnap is legalább ennyire szoros csatára számít, Bottas pedig elégedett volt a mai napjával.

Hamilton szerint ő is és a csapata is minden szükséges információra szert tett a mai napon, így eredményesnek nevezhető edzéseken van túl a Mercedes: „Nagyszerű Hockenheimben lenni, az idő fantasztikus, meleg van, ami eléggé kimeríti az embert a volán mögött. Ez egy nagyon rövid és technikás pálya. Sikerült elvégeznünk a mára tervezett összes programot, mindkét edzésen véghezvittük, amit előzetesen elterveztünk és a gumikról is sikerült mindent megtudnunk, amit szerettünk volna. Jó érzés volt ma vezetni az autót, de nagyon szoros az eleje, így sok dolgunk lesz ma este. Sokat dolgoztunk a rajtokon, illetve, hogy megértsük a gumik viselkedését, azon, hogy milyen hőmérsékleten tartsuk őket, hogy a lehető legjobbak legyünk e téren. Úgy tűnik, hogy a Red Bull és a Ferrari is nagyon jó, ez a pálya pedig rendkívül technikás, így mindent bele kell majd adnunk.”

Valtteri Bottas azután, hogy tegnap Lewis Hamilton meghosszabbította szerződését, ma szintén aláírta új, 1+1 évre szóló kontraktusát, így érthetően fel volt dobva: „Ma bejelentettük az új szerződésemet és egy Formula-1-es autót is vezethettem Hockenheimben, szóval joggal állíthatom, hogy ez egy jó nap! A csapat szempontjából is jó, hogy végre pont került a pilóta-ügyek végére, így most már teljes erőbedobással koncentrálhatunk az előttünk álló harcra. Voltak kisebb gondjaim az autó elejével, kicsit még javítanunk kell a lassabb és a közepesebb tempójú kanyarokban az autó stabilitásán, szóval volt egy-két kisebb problémánk, de erre valók a péntekek. Kicsit szenvedtünk a gumik túlmelegedésével, de szerintem mindenkivel ez lehetett a helyzet, viszont vasárnapra hűvösebb időt mondanak. Sok fontos információt gyűjtöttünk ma, és dolgozni fogunk az autón, hogy jobban tudjuk kezelni a gumikat majd a vasárnapi futamon.”

Ma még nagy volt a forróság Hockenheimben


A Mercedes vezető versenymérnöke is kiemelte, hogy az időjárás alakulása felkavarhatja a mezőnyt, és döntő faktor lehet a hétvége folyamán: „Összességében ma egy egész jó napot zártunk, ugyanakkor pénteken nehéz megmondani, hogy hol is állunk pontosan. A Ferrari és a Red Bull is mutatott ma néhány jó kört, szóval szoros csatára számítok egész hétvégén, de fogunk még időt találni mi is. A második edzésen kettéosztottuk a pilótákat, hogy minél több gumikeverékről legyenek információink. A forróság nyilván megnehezíti a gumik dolgát, az ultralágy abroncsokkal így is folyton a határon vagyunk, az elején nagyon jó tempót tudunk vele menni, de aztán rendkívül óvatosan kell bánnunk vele, hogy ne kezdjen el szemcsésedni. A lágy és a közepes keverékek már könnyebben kezelhetőek, ami ad nekünk egy pár lehetőséget a taktikázásra vasárnap. Holnapra le fog hűlni a levegő, ami valószínűleg meg fogja könnyíteni a dolgunkat a gumikkal kapcsolatosan, sőt akár még eshet is szombaton, ami alaposan megkavarhatja a mezőnyt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: