DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Vandoorne szerint unalmas volt a francia futam

Stoffel Vandoorne-nak nem volt gyakorlatilag semmilyen esélye arra, hogy a McLarent pontszerző helyen hozza be Franciaországban, nem is értékelt túl derűsen a leintés után.

Fájdalmasan rossz formában van a McLaren. Azt alig győzik cáfolni, hogy belső ellentétek lennének, mindenesetre elég, ha csak ránézünk az eredményeikre ahhoz, hogy lássuk a mélyrepülést: azok után, hogy a wokingiak az első öt futam mindegyikén pontot tudtak szerezni (háromszor mindkét autóval), azóta ez egyszer sem jött nekik össze. Pontosan emiatt a csapat válságértekezletet is tartott a minap.

Stoffel Vandoorne gyakorlatilag a „senki földjén” autózott az egész Francia Nagydíj folyamán: azután, hogy tizenhetedikként rajtolt, majd profitált a rajt előtti káoszból és feljött néhány helyet, erőből már csak Marcus Ericsson Sauberjét tudta megelőzni, így végül tizenkettedikként futott be, körhátrányban.

00118010_757



A belga bár megelőzte csapattársát, a felfüggesztéssel bajlódó Fernando Alonsót, boldog mégsem lehetett. „Először is, ahhoz, hogy pontot tudjunk szerezni, szerencse kellett volna” - szögezte le a szomorú tényeket Vandoorne. „Így pedig elég unalmas verseny volt ez.”

Vandoorne azért lát pozitívumokat. „Futottuk a saját tempónkat, ami mindenképp jobb volt annál, amit az időmérőn produkáltunk, szóval ha a jövőben sikerülne előrébb kvalifikálnunk, lehetnének merészebb céljaink is a versenyekre.”

Ha valaki azt várná, hogy a McLarennél meg tudnak nevezni egy konkrét indokot, miért ilyen lassú az autó, az téved. Vandoorne legalábbis nem tudott. „Nincs különösebb baj az autóval, egyszerűen a tempónk nem elég jó jelen pillanatban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: