DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Red Bullok pályacsúccsal az élen Monacóban

Ricciardo, Verstappen és Hamilton játszották a főszerepet Monacóban, ahol bemutatkozott a hiperlágy abroncs. Meg is dőlt a tavaly megfutott rekord az első edzésen – a Ferrarik egyelőre nincsenek az élcsoportban.

Már a Monacói Nagydíj első – hagyománynak megfelelően péntek helyett csütörtökön tartott – szabadedzése a köridők bűvöletében telt. A 2018-as versenyen egy-másfél másodperces gyorsulásra lehetett számítani az előző, szintén rekordidőket hozó évhez képest. Ennek magyarázata, hogy a Pirelli új, leglágyabb keverékét, a hiperlágyat elhozta Monacóba. Mivel ez volt az abroncs első versenye, a versenyzők többsége már első etapján ezzel a keverékkel hajtott ki. Kimi Raikkönen 2017-es pályacsúcsa, a pole-pozíciót érő 1:12,178 nagyon hamar lőtávolba került.



A tréning első felében a Red Bullok előnye rajzolódott ki: Max Verstappen és Daniel Ricciardo szórták a jobbnál jobb köröket, a holland 1:12,723-ig jutott. Csakhogy míg ők a többséghez hasonlóan már hiperlágyon köröztek, Lewis Hamilton előbb ultralágyon teljesített egy etapot. Amint a britre is felkerült a legpuhább keverék, a Red Bullok már nem is tűntek olyan gyorsnak: 1:12,480 volt a címvédő által felállított új mérce.

Hamarosan a Red Bullok újra összeszedték magukat az utolsó fél órában, és előbb Max Verstappen repesztett egy 1:22,280-as időt, majd Daniel Ricciardo futott 1:12,126-os kört – új pályacsúcsot. 0,154 másodperccel végzett az ausztrál mögött csapattársa, Verstappen, így a Red Bull 1-2-es eredménnyel nyitotta a monacói hétvégét. Lewis Hamiltoné lett a harmadik hely, a két Ferrari jócskán lemaradva, kilenc tizedmásodperces hátrányban végzett negyedik-ötödikként. Carlos Sainz a Renault-val hatodikként befért Valtteri Bottas elé.

A falak közelsége Monacóban szinte mágnesként vonzza a baleseteket: ezt az újonc, Szergej Szirotkin tapasztalta meg, aki szokatlan helyen, a célegyenes belső falán szenvedett hátsó defektet, majd három kerékkel kellett a bokszba lavíroznia. Ennek ellenére az újoncra nem lehet panasz: 10. helyezést szerzett a Williamsszel első monte-carlói F1-es bevetésén.

Romain Grosjean is hozzáért a szalagkorláthoz, ami komoly következményekkel járt: padlólemezt kellett cserélni autójában. Fernando Alonso nem szenvedett balesetet, mégis a bokszban töltötte az edzés nagy részét: fékprobléma miatt kellett szerelni McLarenjét, az utolsó 10 percben térhetett vissza a pályára.

Az edzés eseményei részletesen élő közvetítésünkben találhatók meg.

Az első szabadedzés eredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: