DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Haas: A kezünkből csúsznak ki a jó eredmények

Hiába áll a Haas rendelkezésére a Ferrari technikai háttere, a csapat konstruktőri helyezése nem tanúskodik arról, hogy idén fejlődtek volna. A csapatfőnök szerint egyszer kéne mindent jól összerakni.

A Ferrarival való szoros együttműködésnek köszönhetően jelentős előrelépést tett harmadik F1-es szezonjára a Haas istállója. Az apró amerikai csapat autói már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a negyedik legerősebbnek bizonyultak, és azóta is rendszeresen ott vannak az F1 középmezőnyének sűrűjében. Az alakulatnak jelenleg egyetlen nagy fájdalma van: akármilyen jól is sikerült az idei autó, az eddig megszerzett pontok nem árulkodnak a technikai téren tett fejlődésről. 

„A tabellán jelenleg a nyolcadik helyen állunk, de ez nem tükrözi a valóságot” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök az Azerbajdzsáni Nagydíj leintését követően. „Egy jó hétvégére lenne szükségünk, hogy elfelejthessük a rosszakat. Az autó folyamatosan jól teljesít, így a lehetőség mindig előttünk van, hogy több pontot markoljunk. Öt különböző pályán voltunk gyorsak [Barcelonát is beleszámolva], ami a szezon negyede. Igen, volt egy-két futam, amikor kissé le voltunk maradva, de általában mi voltunk a negyedik-ötödik leggyorsabb csapat” – hangoztatta az üzlet- és szakember.

magnussen-portre2-2018

Magnussen ha tehetné, legközelebb ilyen sok pontot tenne zsebre


A Haasnak idén már többszörösen is kijárt a balszerencséből: Ausztráliában mindkét pilótájuk bokszutcai baki miatt adott fel top 5-ös helyezést, Bakuban Kevin Magnussen már a futam elejétől kezdve sérült autóval volt kénytelen versenyezni, Roman Grosjean pedig ugyanitt a hatodik helyen állva a biztonsági autó mögött forgott bele a falba. Eddig Magnussen gyűjtött össze tizenegy pontot a csapatnak, de Steiner szerint hajszálon múlik, hogy a pilótapárosuk ettől sokkal többet vigyen haza.

„A helyzetünk nagyszerű: jó a csapat és minden a helyén van. Egyszerűen csak elejétől végéig össze kellene raknunk egy versenyhétvégét. Jelen pillanatban úgy látom, hogy hagyjuk elcsúszni a dolgokat - ezt egy sürgető érzés szokott követni, de aztán rájövök, hogy még mindig csak a negyedik versenynél tartunk. Nem mondom, hogy van okunk az ünneplésre, hiszen jobban kellene teljesítenünk, de a világvégétől azért messze vagyunk” – tette hozzá.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: