Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 17. hétfő
F1

Grosjean elmondta, mi okozta a balesetét

Ritkán látott amatőr hibát vétett a Haas francia F1-es pilótája, amikor a Red Bull-pilóták balesete miatt életbe lépett safety car-fázis alatt pontszerző helyről csapta falnak autóját.

Romain Grosjean egyetlen mért kört sem tudott megtenni a szombati időmérőn, így az utolsó helyről vágott neki az Azerbajdzsáni Nagydíjnak. A francia remek tempót futott a verseny során, és a két Red Bull ütközését követően pontszerző helyre jött fel, hogy aztán senkitől sem zavartatva falba állítsa a Haas VF-18-ast a biztonsági autós periódus során. A pilóta lányos zavarában először arra panaszkodott, hogy Marcus Ericsson öklelte fel, a sauberes azonban több tíz méteres távolságban autózott mögötte – így természetesen elismerte, hogy ő volt a vétkes a kicsúszásért.



„Bocsánatot kérek a csapattól, hiszen nagyszerű versenyt futottunk” – nyilatkozta Grosjean a Sky Sports kamerája előtt. „Kemény volt. Az abroncsaimat melegítettem, és éppen tízes pozícióba állítottam az egyik kapcsolót, aztán rátapostam a fékre, hogy lelassítsam az autót, de megpördültem” – mondta a francia, aki miatt még az orvosi autó is pályára lépett, azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem esett baja a csalódottságon kívül.

„Nagyon nehéz elfogadni, amikor ilyen sok pontot veszítünk amiatt, hogy a biztonsági autó miatt törjük össze az autót. Az autó jobbra-balra járt a szél miatt, de nagyon örültem neki, ahogyan addig alakultak a dolgok, hiszen remek csatát vívtam Perezzel” – mondta a francia, aki a hatodik helyről esett ki a futamból. Ennek köszönhetően a versenyt szintén feladó Szergej Szirotkinnal együtt már csak ketten vannak, akik nem szereztek pontot az idei F1-es szezonban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?