DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Red Bull: Verstappen eldobott egy győzelmet

A győztes istálló tanácsadója, Helmut Marko ritkán kertel: most sem takargatta, hogy Max Verstappen nagy hibát követett el. Elárulta, miről beszélt a futam után a pilótával.

Max Verstappen kilátásai jók voltak a Kínai Nagydíj folyamán, mikor biztonsági autós fázis során felkerültek autójára a lágy abroncsok, később mégis a holland pilóta vált a nap fekete bárányává. Két incidens miatt bukta az eredményt: előbb leszaladt a pályáról, hogy elkerülje az ütközést Lewis Hamiltonnal – a későbbi futamgyőztes, Daniel Ricciardo csak ekkor ment el mellette –, majd kiforgatta Sebastian Vettelt. A 10 másodperces időbüntetéssel sújtott, negyedikről ötödik helyre hátrasorolt pilóta maga is elismerte, hogy ő hibázott.

„Max túlzásba esett, azzal, hogy ott próbálta megelőzni Vettelt” – vélekedett a Red Bull részéről Helmut Marko, a csapat tanácsadója a Movistarnak nyilatkozva. „Igen, ő követett el hibát. Bocsánatot is kért utána érte. Ez megtörténhet a verseny során. A futam után azt mondtam neki, eljön majd az ő ideje. Nem szabad túlkapást elkövetnie. Tudja, hogy mit bukott el, mert a győzelem volt az asztalon, ő maga dobta el magától. De így is ki kell emelni, mindkét versenyzőnk jól vezetett. Még csupán 19 vagy 20 éves (20 – a szerk.), rettentő fiatal, ez benne van a pakliban.”



A csapatnak nem marad keserű szájíze, hiszen Verstappen helyett végül a másik pilóta kiharcolta a győzelmet. Ami Ricciardo sikerét illeti, a tanácsadó rámutatott a csapat szerves szerepére a végkifejletben. A szerelők nem csupán a dupla kiállás során álltak helyt, hanem már szombaton is:

„A másik gumiválasztás mellett tettük le a voksunk, ezért jó formában voltunk, de ezen a pályán megszokott, hogy a biztonsági autó bejön, és erre is jókor reagáltunk. De minden szombaton kezdődött, amikor a csapattagoknak sikerült gyorsan kicserélniük a motort az időmérőig. Máskülönben Ricciardo az utolsó helyről indult volna, ahonnan nem hiszem, hogy ilyen eredmény elérhető lett volna. Ezért nagy köszönet jár az egész csapatnak. Mindenki fantasztikus munkát végzett, és azt tette, amit kellett neki” – méltatta a teljes alakulatot Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: