DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton: Katasztrofális forma a senki földjén

Egyáltalán nem elégedett a Kínai Nagydíj hétvégéjén nyújtott formájával Lewis Hamilton, és bár végül egy 4. hellyel is csökkenteni tudta a lemaradását a bajnokságban, tudja, hogy ez a teljesítmény nem lesz elegendő a továbbiakban.

Sok mindenkinek kinézett a győzelem a Kínai Nagydíj 56 körének bizonyos pontjain, de Lewis Hamilton nem volt köztük. A brit a 4. helyről rajtolt, és innen nem is tudott előremozdulni, végül pedig Max Verstappen és Sebastian Vettel balesetének köszönheti, hogy ugyanebben a pozícióban el is érte a kockás zászlót. A brit azonnal érezte a nehéz folytatást, amikor a Red Bullok a soron kívüli bokszkiállást követően megjelentek mögötte friss lágy abroncsokon, és végül még az orra előtt történt koccanást sem tudta teljesen a maga javára fordítani, hiszen míg ő kívülről kerülte meg a 14-es kanyarban megpörgő Ferrarit, addig Kimi Raikkönen belül elsuhanva elcsente előle a dobogót érő pozíciót.

hamilton_5



„A senki földjén autóztam ma, semmi tempóm nem volt, csak próbáltam tartani magam ott, ahol éppen álltam. Nem lehetett [tartani a Red Bullokat], mert régebbi gumikon haladtam, és már igencsak kezdtek elfogyni” – összegezte röviden a versenyét Hamilton, aki senkire nem akart mutogatni az elszalasztott taktikai lehetőség miatt.

Bár a dobogóra sem állt fel, Hamilton továbbra is az egyéni pontverseny második helyén tanyázik, és még csökkentette is hátrányát a most csak 8. helyen beporoszkáló Vettellel szemben, ami így jelenleg kilenc egység. A tabella alapján még minden nyitott, viszont azt nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy 2018-ban már a Ferrarinak és a Red Bullnak is van futamgyőzelme, a Mercedesnek viszont még nincs – a brackley-iek 2014 óta egyszer sem kezdtek ilyen gyengén egy szezont.

„Őszintén szólva nem tudom, milyen lesz a folytatás” – merengett el Hamilton. „Kemény csata áll előttem és a csapat előtt is, mivel egyelőre alulteljesítünk. Számomra a tegnapi és a mai nap is katasztrófa volt, így szeretném ezt jóvátenni. Vissza kell térnem egy normálisabb teljesítményszintre, máskülönben még több értékes pontot veszítünk. Ma csak az előttünk történt balesetnek köszönhetően tudtunk nagyjából ott maradni a sűrűjében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: