DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Briatore 50 % esélyt ad a Ferrarinak

Egyértelműen jobb az idei Ferrari, mint elődje, vélekedik a korábbi csapatvezető, aki szerint kiegyenlített bajnoki szezont láthatunk a folytatásban. Azt is elmondta, hogy Bahreinből érdemesebb kiindulni, mint Ausztráliából.

Hibátlanul kezdte a 2018-as szezont a Ferrari: Sebastian Vettel maximális 50 ponttal rendelkezik, miután az Ausztrál és Bahreini Nagydíjakat is megnyerte. A német pilóta már tavaly is erősen indította idényét, a Scuderia reményeit mégis sokan biztatóbbnak látják idén. Köztük van a Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore.



„Ez a Ferrari jobb, mint az ezelőtti. Azt mondanám, hogy pariban van a Mercedesszel, és végre jó bajnokságot láthatunk, ahol két csapatnak 50 százalék az esélye versenyeket nyerni” – nyilatkozott a Rai rádiónak az év folytatását megjövendölő Briatore.

„Ausztrália nem tipikus” – vélekedett a 67 éves olasz úgy, hogy Bahrein sokkal inkább tükrözte a valós erőviszonyokat, mint Melbourne, ahol a Mercedes tempója kimagaslott a Ferrariéhoz képest. „Bahrein jobb indikátor, itt pedig a Ferrarinak kiváló versenye volt. Jó időben váltottak stratégiát, Vettel pedig hihetetlenül vezetett a végéig olyan állapotban levő gumikkal.”

Briatore azért hozzátette, ha nem Valtteri Bottas üldözi a csupán 0,699 másodperces különbséggel nyerő Vettelt, alighanem másként alakul a végkifejlet. „Ha Hamilton lett volna mögötte Bottas helyében, akkor máshogy lett volna, de a Ferrari nagyon versenyképes. Most a fejlesztésen fog múlni minden” – fejtegette, hogy a két csapat mérnökgárdájának teljesítménye lesz a kulcs abban, a Ferrari vagy Mercedes melyike kerekedik felül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: