Az elképzelés a következő: az időmérő helyett szombaton 100 kilométeres távú futam döntsön a vasárnapi nagydíj rajtrácsáról, melyen nincs megkötés az üzemanyagot és abroncsokat illetően, így a versenyzők teljes gázon nyomhatják végig a sprintversenyt, melynek távja csupán harmadannyi, mint a vasárnapi nagydíjé. A Liberty Media ötletéről a német Auto Motor und Sport számolt be.
A kvalifikációs futam nem újdonság, egyes szériákban egy rövidebb futam dönt az elsődleges verseny rajtsorrendjéről. Ez a formula működik például a Formula-3-as Makaói Nagydíjon, ahol az időmérő a kvalifikációs futam rajtsorrendjét határozza meg, a kvalifikációs futam pedig a verseny rajtsorrendjéről dönt.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a kvalifikációs futam a bajnokság állásának fordított sorrendjében rajtoljon el: ezt azonban az a vád érhetné, hogy mesterséges eszközökkel avatkoznak a versenybe, ezért az ötletgazdák inkább a makaói formátum felé hajlanak. A terv az, hogy szombaton megtartsák a klasszikus időmérőt, majd fűműsoridőben, közvetlenül a nagy európai bajnokságok futballmeccsei előtt a kvalifikációs futamot.
Ausztráliában a Liberty Media egy kérdőívet is kiküldött a csapatoknak, ahol kikérték véleményüket a kvalifikációs futammal kapcsolatban, és egyéb javaslatokat is vártak. Az AMuS tudomása szerint Niki Lauda a Mercedestől azt javasolta, hogy 90 vagy 100 percben korlátozzák a versenyek hosszát: így elkerülhetők lennének az eseménytelen kétórás szingapúri vagy monacói versenyek. Toto Wolff felvetése az volt, hogy az edzések sorrendjéért is járjanak pontok: ezzel azt akadályoznák meg, hogy egyes csapatok altassanak a hétvégék kezdetén.
Az amerikai tulajdonosok egy másik ötlete a szabadedzéssel kapcsolatban az, hogy a pénteki két tréninget 90-ről 60 percre rövidítsék le, mindkettőt délután tartsák, a felszabaduló délelőtt folyamán pedig lehetővé tegyék a nézőknek, hogy közelről lássák az autókat, méghozzá a NASCAR-hoz hasonló nyilvános technikai ellenőrzés formájában.
