DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas nem hisz a Mercedes fölényében

Valtteri Bottas cáfolja azokat a kijelentéseket, miszerint csapata jelentős előnnyel kezdte az idei szezont riválisaival szemben, ezért kemény idényt jósol a Mercedes számára.

A finn nem volt abban a pozícióban Melbourne-ben, hogy elöl harcolhasson, miután a szombati kvalifikáción bukott sőt, váltócsere miatt három rajthelyes büntetéssel is sújtották, így a 15. pozícióból vágott neki az Albert Park-i viadalnak. Lewis Hamilton eközben meggyőzően hajtott Ausztráliában, azonban egy váratlan virtuális autós szakasz miatt elbukta a győzelmet Sebastian Vettellel szemben, aki végül elsőnek látta meg a kockás zászlót.

Bottas2



A brit tempója ugyanakkor arra enged következtetni, hogy egy igen erős Mercedesszel néznek szembe idén is az ellenfelek, ahogy ezt több szakértő is csak megerősíteni tudta. A Bottas a következő kijelentésével azonban ennek ellent látszik mondani. „Úgy tűnik, hogy nagyon szoros volt. A Ferrari egyértelműen nyert, és megszerezték a harmadik helyet is, de tavaly is győzni tudtak itt. Úgy hiszem, egy szoros szezonnak nézünk elébe, és nem vagyunk mérföldekkel elöl. Úgy gondolom, hogy Lewisnak minden összejött a Q3-ban, lehet hogy a többi csapat pilótája nem tudott mindent tökéletesen összerakni. Ezért vélem úgy, hogy nagy csatákkal teli kemény szezonnak nézünk elébe.”

A 28 éves pilóta szerint ugyanakkor a középmezőnyben is nagy harc várható a jobb pozíciókért. „Egyértelműen közel van egymáshoz a csapatok tempója. És azt is gondolom, hogy ebben az évben az autóknak nagyobb a leszorító ereje, és azzal, ahogy az aerodinamika működik a gépeken, még nehezebb követni a másikat, mint tavaly, így a veszteségek is nagyobbak.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: