DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel nagy előnnyel a száradó pálya leggyorsabbja

Nedves körülmények köszöntöttek az F1 mezőnyére a harmadik edzésen, az utolsó pillanatokban megérkező slick gumik pedig alaposan összekavarták az állást: a két Ferrari mögött Marcus Ericsson lett a harmadik.

Szombat reggel jelentkezett az első nyoma a hétvégére beígért esőnek az Albert Parkban, a csapatokat teljesen vizes pálya várta, így az első installációs köröket még extrém esőgumikon tették meg a pilóták, majd fokozatosan átváltottak intermediate-ekre. Az eső már nem esett, így a körülmények, vele együtt pedig a köridők is javultak lassan, s egy szakajtónyi pilóta elmondhatta magáról, hogy hosszabb-rövidebb ideig az élen állt az eredményjelzőn. A leghosszabb ideig Valtteri Bottas birtokolta az első helyet, mielőtt a mezőny az utolsó percekben visszatért volna egy nagy hajrára.

getty_vettelsebastiansateessaaussi2018-696x464



Az ideálisnak nem mondható körülmények ellenére balesetet nem hozott az edzés, a megcsúszásait mindenki korrigálni tudta, amelyek közül a legijesztőbbet Sebastian Vettel mutatta be, de ő is elkerülte a fallal való találkozást. Csak a bokszban akadtak gondok egy-két autóval: Lewis Hamilton Mercedese elsőre nem indult, amit egy kormánycserével sikerült orvosolni, míg hosszabb várakozásra Lance Stroll kényszerült, akinek a váltóját tudta végül csere nélkül megjavítania a Williams, s a kanadai az utolsó negyed órára csatlakozhatott az akcióhoz.

Bár többen is a slick gumik lehetőségéről beszéltek már az edzés második felébe fordulva, a mezőny meglehetősen óvatos volt, és az utolsó percekig senkinek az autóján nem tűntek fel a száraz pályára alkalmas gumik. Végül Fernando Alonso volt az első, aki bevállalta ezt a húzást. Az edzés legutolsó percei hozták aztán el a legnagyobb változásokat a tabellán, köszönhetően annak, hogy hárman igazán erős kört is megkíséreltek a száraz pályára alkalmas gumin. Sebastian Vettel egészen 1:26,067-ig lement ultralágyakon, és szokatlan képes festve közel 2,5 másodperc előnnyel zárta az élen az edzést a másodikként végző csapattársa, Kimi Raikkönen előtt, miközben még ennél is meglepőbb módon Marcus Ericsson lett a harmadik a Sauberrel. A negyedik helyen a legjobb intermediate-es körrel Max Verstappen zárt, míg Alonsónak végül már nem is adatott meg egy gyorskör a slickeken.

Ilyen végjáték és tabella után mondanunk sem kell, hogy az eredmények nem mérvadóak. Az időmérő előtt újabb csapadékra is van némi esély, ami további változót dobhat a szezon első kvalifikációjának egyenletébe, amely közép-európai idő szerint 7 órakor kezdődik.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:26.067   15
2 Kimi Räikkönen Ferrari 1:28.499 2.432 13
3 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:28.890 2.823 14
4 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:31.680 5.613 8
5 Carlos Sainz Renault 1:33.172 7.105 11
6 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:34.043 7.976 14
7 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.174 8.107 14
8 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.225 8.158 7
9 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:34.233 8.166 15
10 Fernando Alonso McLaren-Renault 1:34.298 8.231 13
11 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:34.990 8.923 16
12 Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:35.438 9.371 16
13 Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:35.589 9.522 16
14 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:35.828 9.761 8
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:36.171 10.104 6
16 Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:36.448 10.381 12
17 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:36.807 10.740 7
18 Nico Hülkenberg Renault 1:38.482 12.415 8
19 Esteban Ocon Force India-Mercedes - - 1
20 Sergio Pérez Force India-Mercedes - - 1

 

Így zajlott az edzés percről percre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: