DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso kövér pontokat jósol magának

Bár Fernando Alonso az F1-es szezonnyitó időmérőjén a top 10-en kívül végzett, jó versenytempóra és szerencsére támaszkodva rögtön egy szép adag ponttal gazdagodna a holnapi futamon.

Túl van a Formula-1-es McLaren a hőn áhított első Renault-motoros időmérő edzésén. Egyelőre közepes (tizenegyedik és tizenkettedik) eredménnyel zárt a wokingi gárda, ám friss még a brit-francia együttműködés, amiből idővel szép eredmények születhetnek. Érzi ezt pilótájuk, Fernando Alonso is, aki „boldog” jelenlegi pozíciójával, a versenyt pedig töretlen optimizmussal várja. „A 11. helyezés szerintem egy ígéretes eredmény, ez a kiérdemelt pozícióm” – hozta le nyilatkozatát az Autosport. „Nagyon-nagyon jó alapunk van a szezon hátralévő részére. Holnapra kövér pontokra számítok, biztos vagyok benne, hogy jó kezdete lesz a szezonunknak.” Arra a kérdésre, hogy ez az erős pontszerzés a hatodik-hetedik hely környékét jelenti-e, Alonso azt válaszolta, „remélhetőleg attól jobb”. 

alonso-portre-2018



A kétszeres világbajnok beismerte, hogy az időmérőn nem sikerült mindent kihozniuk az autóból, ám ő úgyis az izmosabb versenytempóban – és egy kis szerencsében - bízik. „Szerintem a versenytempónk kicsit erősebb lesz, mint az időmérős teljesítményünk, legalábbis pénteken ezt tapasztaltuk. Ráadásul úgy emlékszem, hogy tavaly hét kieső is volt a versenyen, így arra számítok, hogy nem minden előttem rajtoló fogja meglátni a kockás zászlót.” 

„Érdekes csatákra lehet számítani az előttem lévőktől, így nyugodtnak kell maradnunk. Ha a kocsiban lévő teljesítményt kiaknázva befejezzük a futamot, azzal sok pontot kaszálhatunk” – bizakodott a spanyol, aki ennyire optimistán ki tudja már, mikor várt utoljára nagydíjat. Egy riválisa egyébként rögtön lekerül előle a rajtrácsról, a balesetet elszenvedő Valtteri Bottas autójában ugyanis váltót kell cserélni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: